v
v
A legtehetségesebb diákok továbbra is a Corvinust választják, ennek köszönhetően az itt kínált mindhárom képzési területen – gazdaságtudományi, társadalomtudományi és informatikai képzések – itt a legmagasabb ponthatár a nappali alapképzések ösztöndíjas helyeire. A legmagasabb pontszámot gazdasági területen idén is az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapképzésre kellett összegyűjteni, itt 478 pont lett a küszöbérték. A Corvinusra felvettek többsége már angol nyelvű képzést választott.
Összesen 1871 hallgatót vett fel a Budapesti Corvinus Egyetem a 2024/25-ös tanévre a központi felvételi eljárásban. Alapképzésen 1376, mesterképzésen 439, osztatlan képzésen pedig 56 diák kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Ezen kívül, nemzetközi felvételi útján összesen 457 hallgató csatlakozhat a Corvinushoz – 364-en alap-, 93-an mesterszakon –, így az elsőéves diákok negyede már külföldről érkezik az egyetemre, a felvetteknek több mint a fele pedig angol nyelvű képzést választott.
A diákok a 2024/25-ös tanévben induló alapszakok már több mint háromnegyedét, a mesterszakok mintegy kilencven százalékát ugyanis angolul vagy angolul is teljesíthetik. Az idén a magyar oktatási rendszerből a nappali alapszakra felvett hallgatók mintegy 75%-a, a nappali mesterképzésre felvett hallgatóknak pedig szinte 100%-a térítésmentesen tanulhat az ösztöndíjprogramnak köszönhetően.
Gazdaság-, társadalomtudományi és informatikai nappali alapképzéseken is a Corvinus Egyetemé a legmagasabb ponthatár a felvi.hu adatai alapján az ösztöndíjas helyeket tekintve.
Az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakon legalább 478 pontot, a szintén angol nyelvű nemzetközi tanulmányok szakon 458 pontot, míg a magyar nyelvű gazdaságinformatikus szakon 440 pontot kellett gyűjteni a bekerüléshez. A Corvinushoz tartozó képzési területeket tekintve összesítve a top tízbe bekerült a tavaly indított új szakja: az üzleti adattudomány (450 pont). Gazdasági területen a 8 legmagasabb ponthatárú képzésből 7 a Corvinus Egyetemé, társadalomtudományi képzésekben az 5 legmagasabb pontszámú képzésből 3-at itt oktatnak.
Az egyetem térítésmentes alapképzéseire 440 pont alatt nem lehetett bekerülni. Az angol nyelvű szakok egyre inkább teret nyernek: a legnépszerűbb és legnagyobb angol nyelvű alapszakjára, a gazdálkodási és menedzsment angol képzésére, több diákot vettek fel tavalyhoz képest. A gazdálkodási és menedzsment angol szakra idén is több pont volt szükséges (460) a bejutáshoz, mint a magyar képzésre, ahova 443 pontot kellett felmutatni. A legmagasabb ponthatárat az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszakon húzták meg, ide 478 ponttal lehetett bekerülni, de magas, 458-os pontszám kellett az angol nyelvű nemzetközi tanulmányok alapszakhoz, valamint a magyar nyelvű alkalmazott közgazdaságtan képzéshez, ahova legalább 457 ponttal lehetett bejutni.
A tavaly indult, angol nyelvű interdiszciplináris szakok népszerűsége töretlen: az üzleti adattudomány alapképzésre 450 pontot, a filozófia, politika, gazdaság (PPE) képzésre 447 pontot kellett hozni, és még ezek mellett a magas pontszámok mellett is előbbinél mintegy 30%-kal, utóbbinál csaknem kétszer annyi hallgató kezdheti meg tanulmányait, mint tavaly. Mindkét szakot Magyarországon kizárólag a Corvinuson lehet elvégezni. 447 pont kellett a pénzügy és számvitelhez, míg a gazdaságinformatikus szakra és a gazdaság- és pénzügyi-matematikai elemzés osztatlan képzésre jelentkezők 440 pont birtokában válthatnak corvinusossá.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Corvinus mesterszakjai között idén debütáló nemzetközi számvitel és könyvvizsgálat egyéves angol nyelvű képzésre rögtön másfélszeres túljelentkezést regisztráltak. A szakmegújításoknak köszönhetően a corvinusos angol nyelvű mesterképzések egy részét már egy év alatt is el lehet végezni. Ilyen a marketingstratégia és -innováció is, ennek létszáma az élénk érdeklődésre tekintettel tavalyhoz képest több mint megkétszerese lett. A piaci igényeknek megfelelően a Corvinus idén szintén több mint másfélszeresére növelte az először tavaly indított gazdasági-viselkedéselemzés szakra felvettek létszámát és az angol nyelvű pénzügy mesterszakon is több Corvinus ösztöndíjas tanulhat tovább. Az egyik legnagyobb presztízsű képzést, a vezetés és szervezést mindkét nyelven el lehet végezni, a magyar szakra idén másfélszer annyian kerülhetnek be. Az angol szak létszáma változatlan, ennek előnye, hogy azzal egyúttal automatikusan bekerül a hallgató a világ 12. legjobb üzleti képzésébe, a CEMS-programba, amelynek Magyarországról csak a Corvinus a tagja.
Az egyetemen a következő tanévben is folytatódik a szakportfólió megújítása a piaci igényeknek megfelelően, a hallgatói elvárásokat is figyelembe véve. Az alapképzésben új specializációkat fejlesztenek, és folyamatosan aktualizálják a meglévők tudásanyagát. A mesterképzések esetében várhatóan újabb programokkal bővül a kínálat, amelyek tudásszinttől függően egy- vagy kétéves formában is elvégezhetőek, illetve a már kevésbé versenyképes szakokat kivezetik a képzési portfólióból és új, keresletnek megfelelő, versenyképes programok fejlesztését kezdik meg.
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán
v
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.