Európa legnagyobb részének időjárását nagykiterjedésű anticiklon alakítja, hatására napos és az átlagosnál melegebb az idő.

Vasárnap a nyugati és az északkeleti megyék kivételével ismételten nagyobb területen alakulhat 25 fok felett, délkeleten 27 fok közelében a 24 órás középhőmérséklet. Délután az ország északkeleti harmadában számíthatunk helyenként zivatarok előfordulására szélerősödés (50-65 km/h) kíséretében, egy-egy helyen lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadékkal, esetleg felhőszakadással (> 20-25 mm) - írja a HungaroMet.
Vasárnap délelőtt a hajnalban képződő pára- és ködfoltok hamar feloszlanak. Emellett keleten is tovább szakadozik a felhőzet, de arrafelé még helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső. Napközben általában sok napsütés várható - főként az ország keleti felén erőteljes - gomolyfelhő-képződéssel. Főleg hazánk északkeleti, keleti harmadában számíthatunk elszórtan záporokra, zivatarokra, de másutt is elvétve előfordulhat záporeső. Az északnyugati, északi szél döntően mérsékelt, helyenként keleten élénk lesz. A zivatarokat erős, néhol viharos széllökés kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő.
Este a záporok, zivatarok fokozatosan megszűnnek, a gomolyok összeesnek. Nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 20 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb, míg a tópartokon és a nagyvárosok belterületein enyhébb lehet a reggel.
Ma véget ér a korábban a vasárnap éjfélig meghosszabbított hőségriasztás is.
Hétfőn napos idő várható gomolyfelhőkkel. Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol megerősödik. A hőmérséklet délután 29 és 34 fok között valószínű.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északias szelet élénk, az Észak-Dunántúlon időnként erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 14, 22, délután 28, 35 fok között alakul, a nyugati tájakon mérhetjük az alacsonyabb értéket.
Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. Több helyen várható zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik. A hajnali 14, 22 fokról délutánra 24, 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


