Olyan reform élesedik, amire nem állnak készen a magyar iskolák: bérükért versenyeztetik a tanárokat

Pénzcentrum: Önök szerint létezik olyan szempontrendszer, amelyben működőképes lehet az értékelési rendszer?

Forrás-Biró Aletta: Az eltérő területeken dolgozók összehasonlítása mindenképpen nehézségeket rejt magában, hiszen az egyes munkakörökre vonatkozó szempontrendszerek nem feltétlenül feleltethetőek meg egymásnak. A szempontrendszernél minden azon múlik, mi kerül bele, milyen súllyal - pedagógusok esetében például az számít, sikerül-e a pedagógus munkájának leglényegét megragadni és szempontokba átültetni, illetve a szempontokat mérhetővé tenni. Ha egységes szempontrendszerben gondolkodunk, meghatározó tényező az, hogy az adott pedagógus mennyire tud azonosulni a szempontokban megjelenő tevékenységgel, mennyire tartja a saját munkavégzésében fontosnak.

Szilágyi Márton: Nem lehet kitalálni ezekre egy általános szempontrendszert, hiszen minden pedagógus másképp, más módszerekkel dolgozik, ráadásul a csoportok létszáma is eltér, ami ugyancsak befolyásolhatja az értékelési rendszert. Emellett a tantárgyakhoz köthető egyedi kötöttségek, elvárások is befolyásolhatják az értékelés kimenetelét, függetlenül attól, hogy az oktató maga milyen munkát végez. Ugyan az Oktatási Hivatal megfogalmaz ajánlásokat a célkitűzésekkel kapcsolatban, amelyeket minden oktató megkap, ez azonban nem jelenti azt, hogy a valóságban is lehet őket általánosan alkalmazni.

Mennyire befolyásolhatja a pedagógusok diákok felé tanúsított viselkedését az új rendszer? Árthat a szakmai kereteknek?

Egyrészt a pedagógusok megtanulják, hogyan tartsák kívül a személyes érzéseiket a diákjaikkal folytatott munkában. Nem könnyű feladat, de ezt igyekeznek kezelni más jellegű személyes problémáknál is. Ugyanakkor nem szerencsés, ha a pedagógus munkavállalóként frusztrált, bizonytalan és olyasmire kell fordítani a energiáit, amire korábban nem. Ez könnyen túlterhelheti (ráadásul sok pedagógus eddig is túlterhelt volt). Az újonnan bevezetett rendszer erre várhatóan ráerősít. Az oktatás világa sokat változik az utóbbi időben, ez mentálisan megterhelő lehet számukra.

Úgy tűnik, ez a rendszer fokoz a kompetitivitást az iskolákban, ráadásul immár nemcsak a diákok, de a tanárok között is. Jól tudom, hogy külföldön éppen ettől próbálnának távolodni?

F.B.A.: A tanárok közötti kompetitivitás fokozásának természetesen lehet (egyéni) teljesítményfokozó hatása, az egyes pedagógust tekintve, az iskola egészét tekintve azonban ez a legtöbb esetben valószínűleg nem szerencsés. Az iskolában megvalósuló oktatás-nevelés ugyanis kifejezetten csapatmunka, az együttműködésre való hajlandóságot és motivációt pedig csökkenti az egyéni versenyhelyzet. Ráadásul a sikeres tanári csapatmunka haszonélvezői a diákok, vagyis ha a pedagógusok kevésbé érdekeltek abban, hogy összedolgozzanak, ez visszahathat a diákokra is.

A köznevelésben a pedagógusok általában megszokták, hogy olyan tevékenységeket is elvégeznek, amelynek az eredménye nem köthető kifejezetten hozzájuk, azért végzik el, mert tudják, hogy szükség van rá, hogy fontos. Ezt a működést megzavarhatja az egyéni teljesítmény versengő összevetése. Ezt a hatást elsősorban a helyi viszonyok ismeretében lehet finomra hangolni - erről pillanatnyilag kevés az információ.

Mennyire okozhat stresszt vagy szorongást egy ilyen versenyszerű környezet?

A versengés természetesen fokozhatja a stresszt, de ennek mértéke és hatása egyénileg eltérő lehet. Van, akinél ez nem befolyásolja negatívan a teljesítményt, de a legtöbb pedagógusnál valószínűleg igen, hiszen sokféle stresszhatásre felkészültek a pedagógusok, ez azonban azokhoz hozzáadódik.

Kielégítőnek tartják az erre szánt anyagi juttatásokat? A rendszerre jutalmazásként vagy kiszervezett túlóraként lehet tekinteni inkább?

Az állam biztosít a célkitűzést teljesítők számára egy keretösszeget, ez a keretösszeg azonban véges. Így majdnem biztos, hogy több helyen is kevesebb tanár fogja megkapni az ezért járó bónuszokat, mint ahányan ténylegesen teljesítették az elávárásokat.

Nyilván, azzal kapcsolatban, hogy maga a pénz méltányos-e sokat számít, az adott pedagógus úgy érzi-e, elismerik a munkáját. Kifejeződik-e anyagi megbecsülésben az erőfeszítése. Illetve fenyegetve érzi-e az egzisztenciáját.

Ronthatja az iskolai légkört, hogy csak egy bizonyos számú dolgozó kaphatja meg ezeket a pénzeket, függetlenül attól, hányan végeznek sikeres munkát?

Az iskolai légkört elsősorban az rontja, ha az iskolában dolgozók úgy érzik, a munkájuk nincsenek megbecsülve, az erőfeszítéseiket nem értékelik. Természetesen az elismerés nemcsak anyagi lehet, de ha a teljesítményértékelés anyagiakhoz van kötve, akkor ez kifejezetten számít. Rosszat tesz az iskolai légkörnek az együttműködésre való hajlandóság csökkenése, az, ha a pedagógusok úgy élik meg, egymással versenyeznek a fizetésükért, ez a rendszer pedig ezt erősíti.

Milyen mentális hatást gyakorolhat a diákokra az, hogy értékelniük kell a pedagógusokat?

Maga az értékelési rendszer nem is feltétlenül lenne rossz, hiszen az, ha díjazzák azt, hogy valaki jól és sokat dolgozik, pozitívum. A diákok számára is lehetnének ennek pozitív hatásai, hiszen ezáltal gyakorolhatják, hogyan kell kulturáltan véleményt nyilvánítani. Az értékelés által úgy érezhetik, bevonják őket abba a rendszerbe, amely felelős értük, és amely döntéseket hoz velük kapcsolatban. Összességében viszont úgy gondolom, ennek a metódusnak jelenleg nincs helye a magyar oktatásban, az ugyanis nincsen rá felkészülve.

Előbb olyan oktatási környezetet kellene kialakítani, ami normává teszi a kulturált visszajelzéseket, ebben a magyar oktatás jelentősen le van maradva. Ráadásul a diákoknak olyan szempontok alapján is értékelniük kell-e az oktatókat, mint az etikus viselkedés. Egy olyan iskolarendszerben, amely nagymértékben szegregatív, lehetetlen ennek a szempontnak a reális értékelése. Hogy csak egyetlen példát említsek, a sajátos nevelési igényű diákok esetében ez a döntés különösen nagy nehézséget fog okozni.