Pretty waitress holding a tray with sandwiches at the coffee shop student job waiter bakery

Nincs más választása rengeteg magyar fiatalnak: így csak álom marad a külföldi munka?

2024. február 28. 08:44

A friss diplomások fele szívesen költözne külföldre, többségük szerint azonban a magyarországi felsőoktatás nem készít fel a nemzetközi munkaerőpiacra - írja a Népszava. Az Oktatási Hivatal (OH) 2023-as kutatásának friss eredményeiből az derült ki, a friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott legalább a felsőfokú képzés egyes szakaszaiban. A párhuzamosan folytatott tanulási és munkavégzési tevékenység főként a nem nappali munkarendben (esti, levelező, távoktatás) tanulókat jellemzi, náluk 94,5 százalék volt azoknak az aránya, akik egyetem mellett is dolgoztak.

Nagy arányban (72 százalék) vállaltak bevételszerző tevékenységet a nappali tagozaton tanulók is, miközben a más munkarendben tanulóknál jóval gyakrabban kellett (vagy kellett volna) bejárniuk az egyetemre. A kutatás nem tért ki az okokra, ahogy arra sem, a munkavégzést hogyan tudták összeegyeztetni egyetemi tanulmányaikkal. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke, Budai Marcell a lapnak azt mondta: a hallgatói munkavégzés mögött egyértelműen anyagi okok állnak.

A hallgatók négy fő bevételi forrása a családi támogatás, a diákhitel, az ösztöndíjak vagy a munka. Budai Marcell szerint az utóbbi évek gazdasági helyzete miatt a családok egyre kevésbé engedhették meg maguknak, hogy támogassák egyetemista gyermekeiket, a tanulmányi és szociális ösztöndíjrendszer pedig nem éri el a célját, az ösztöndíjak négy éve változatlanok. A minimális tanulmányi ösztöndíj 8500 forint, a maximális 30 ezer forint körül mozog, ennél csak ritka esetekben lehet magasabb. Az albérletárak is jelentősen megugrottak, miközben a kollégiumi férőhelyek számában nem történt érdemi változás.

A HÖOK sajtófőnöke szerint az egyetem melletti munkavégzés teljesen általánossá vált, ami hátrányos lehet a hallgatókra nézve, ha ennek az a következménye, hogy túlságosan háttérbe szorul az egyetemi élet – mind tanulmányi, mind közösségi szempontból. A felmérés során a munkanélküliek aránya a művészet-közvetítés képzési területen volt a legmagasabb (15,6 százalék), egyéb művészeti területen 10,9 százalék, bölcsészettudományi területen 5,9 százalék, az agrár képzési területen végzettek körében 5,2 százalék. A legkevesebben (1,6 százalék) az orvos- és egészségtudományi területen végzettek körében voltak munkanélküliek. A legnagyobb mértékben a pedagógusképzésben (45,7 százalék), a jogi képzéseken (42,5 százalék) és az orvos- és egészségtudományi képzéseken (39 százalék) végzettek tudják teljes mértékben használni a tanulmányaik során elsajátított tudást - írja a lap.

A válaszadó friss diplomások mintegy 6 százaléka jelezte, hogy a megkeresés időpontjában éppen külföldön dolgozott. Az is kiderült, hogy a végzettek nem túl elégedettek a hazai felsőoktatás nemzetközi munkaerőpiacra való felkészítő szerepével: 56 százalékuk szerint a felsőoktatási tanulmányok inkább nem vagy egyáltalán nem készítenek fel készít fel a külföldi munkaerőpiaci érvényesülésre. Miközben a 2018-ban végzettek 44,8 százaléka, a 2022-ben végzetteknek pedig már az 50,2 százaléka azt jelezte, inkább igen, vagy biztosan másik országba költözne egy jobb munkahely reményében - írták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 23:05
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 19:17