A szülők 58%-a számára stresszt okoz a gyermekfelügyelet megszervezése a szünidő alatt

Szörnyű dolog derült ki a magyar gyerekotthonokról: belestünk a zárt ajtók mögé, számokban a valóság
A hetekben lángra kapó pedofilbotrány margójára megvizsgáltuk a gyermekotthonok telítettségét és, hogy hány gyerek kerül ilyen átmeneti otthonba. Magyarországon 2004-ről 2022-re közel 4 000 gyerekkel lett kevesebb a gyermekotthonokban és ezzel párhuzamoson közel ugyanannyival nőtt a nevelőszülőkhöz kerülő fiatalok száma. A gyermekotthonban élő fiatalok közel 43%-a 1-5 évet tölt ilyen intézményben és kb. 21%-uk legalább 1 évet él gyermekotthonban. A Pénzcentrum új elemzésében annak jártunk utána, milyen statisztikák mutatkoznak a gyermekotthonok terén.
Néhány hete robbant a botrány, hogy Novák Katalin, köztársasági elnök a legutóbbi pápalátogatás alkalmával kegyelemben részesítette K. Endrét, akit a bíróság azért ítélt jogerősen börtönbüntetésre, mert megpróbált kiskorú áldozatokat rávenni arra, hogy vonják vissza vallomásaikat egy olyan ügyben, ahol egy gyermekotthon vezetője zaklatta őket. Az ügy végül a köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter lemondásával járt. Majd a múlt hét során Balog Zoltán, a Magyar Református Egyház zsinati elnöke is lemondását jelentette be, mert elismerte, hogy valóban támogatta a Novák Katalin lemondásához vezető kegyelmi javaslatot.
A kormány az ügy kapcsán többször hangsúlyozta az elhatárolódását és még egy új gyermekvédelmi törvény beiktatására is ígértetett tettek, személyesen Orbán Viktor, a február 17-én tartott 25. évértékelő beszéde során. Az ügy kapcsán viszont kevés szó esett arról, hogy hány ennyire nehéz sorsú gyermek él Magyarországon, éppen ezért mi a számok mögé néztünk, hiszen az ő életükről (is) szól az a törvény, amit most módosítani készülnek.
A gyermekotthonok olyan intézmények, amelyek befogadják a gyámhivatal által ideiglenes hatállyal elhelyezett és nevelésbe vett gyermekeket, illetve azokat a fiatal felnőtteket, akiknek utógondozói ellátását – a működtető hozzájárulásával – a gyámhivatal elrendelte. Tehát alapvetően azok a gyerekek, akiknek valamilyen oknál fogva nincsen lehetősége a saját szüleivel élni a gyámhivatalhoz kerül. Innen kerülhetnek nevelőszülőkhöz (hosszabb és rövidtávon is), gyermekotthonba és kerülhetnek örökbefogadási eljárás során családhoz is (hosszútávon).
Gyermekotthonok telítettsége
Számos gyermek és lakásotthon található Magyarországon, a KSH 2018-ban megjelent Szociális statisztikai évkönyve szerint 2018-ban összesen 7 864 férőhely volt ilyen otthonokban, míg a gyermekvédelmi szakellátásban 2018-ban 23 524 fő élt és ebből 6 332 gyermek és fiatal élt gyermekotthonban. Így jól látható, hogy ezeknek az otthonoknak a kihasználtsága és fontossága igen jelentős. A férőhelyek számára ennél frissebb adatot nem lehet találni a KSH oldalán, de a gyermekotthonokban élők számára 2022-es adatok is rendelkezésre állnak.
A KSH oldalán arra vonatkozóan friss adatokat találhatunk a részletes adatokkal, hogy a 2004 és 2022 között hány gyermek élt ilyen otthonban. A következő ábrán ehhez láthatjuk a részletes adatokat.
Alapvetően azt lehet látni, hogy a vizsgált periódusban szignifikáns csökkenés ment végbe a gyermekotthonokban élő gyermekek számában, bár azért akadnak ingadozások.
2004 és 2022 között közel 4 000-el kevesebb gyermek élt ilyen típusu intézményben.
Erre erősít rá a következő táblázat is. Ebben arra vonatkozóan láthatunk részletes adatokat, hogy a vizsgált években hány gyermek került gyermekotthonba és hány került ki onnan. Ezeknek megnéztük a különbségét is, ahol a gyermekotthonok létszámára vonatkozó növekedésből vontuk ki a csökkenést.
A különbség oszlop úgy értelmezhető, ahol nagy pozitív számot látunk, abban az évben sokkal többen kerültek gyermekotthonba, mint amennyien kikerültek volna, ilyen például a 2005, 2008 és 2014 is, ahol 1000 feletti értéket olvashatunk. Értelemszerűen ahol negatív számot látunk azokban az években többen kerültek ki a rendszerből, mint ahányan bekerültek. Ilyenből három van, ezeket jelöltük is külön színnel a táblázatban, 2008-tól 2020-ig. 2021-től már nem negatív az érték, de nem is ezres nagyságrendű, így ez az ábra is megerősíti, hogy
2022-re alapvetően sokkal kevesebb gyermek került már be gyermekotthonba.
A csökkenés oka igen sokrétű, a legpozitívabb kimenetel, hogy kevesebben kerültek be a gyermekotthonba, mert nem volt rá szükség. Azonban az is igen látványos a KSH adatai alapján, hogy míg a gyermekotthonokba kerülő gyermekek száma csökkent a nevelőszülőkhöz kerülők száma emelkedett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Míg 2004-ben 11 127 gyermek került nevelőszülőhöz, 2022-re 16 049, és ez a különbség nagyjából rezonál is a gyermekotthon kihasználtságában mutatkozó különbséggel.
Ez alapvetően pozitív változásnak tekinthető, mert így a gyerekek több egyéni figyelmet kapnak, de a nevelőszülőkhöz kerülés sem garantál biztosat, mert sokan csak időlegesen kerülnek egy-egy családhoz. A valódi megoldást az örökbefogadás jelenti, de ennek a száma a KSH adat alapján ilyen jelentősen nem növekedett, csupán 808-ról 995-re.
Azt is megvizsgáltuk, hogy átlagosan mennyi időt töltenek a gyerekek és fiatalok ezekben az átmeneti otthonokban. A következő ábrán látható kördiagramon láthatóak a százalékos értékek erre vonatkozóan.
Ahogy a kördiagramon is igen jelentősen látványos a legtöbben 1 és 5 év közötti intervallumra kerülnek be gyermekotthonba, onnan pedig vagy azért, mert már nagykorúak lettek vagy azért, mert nevelőszülőhöz kerültek vagy örökbe fogadták őket és azért kerülnek ki. De a 5-10 évre bekerülők aránya is nagyon magas, közel 19%. A legkevesebb értéket a 17 évnél több időt eltöltők aránya teszi ki, ami magyarázható azzal, hogy azok, akik ennyi időt töltenek ilyen intézményben maximum 1 éves korukra már bekerülnek. A kisgyerekek örökbe adása igen jelentős a legtöbb örökbefogadó család kisgyermeket vállal szívesen, így ezért igen ritka, hogy valaki már ilyen kiskorától lakjon otthonban.
Szociális szektorra szánt pénzek
Az Eurostat adatai alapján 2021-ben az EU-ban átlagosan az országok 29,9%-ot költöttek a teljes GDP-ből a szociális védelemre. Magyarországon 2021-ben a teljes GDP 17,8%-át költötte az állam szociális védelemre,
azaz a teljes 181,8 milliárd USD volt, azaz közel 32,4 milliárd forint ment erre a szektorra.
A szociális védelmet alapvetően 6 nagy csoportra lehet bontani a társadalmi juttatások funkciója szerint. Ezek az
- öregség
- betegség/egészséggondozás
- Család/gyerek
- Fogyatékosság
- Hátrahagyottak
- Egyéb (mint a lakhatás, munkanélküliség és egyéb kirekesztett csoportok.
Ahogy a fenti ábrán is látszik, a legnagyobb részben az öregek támogatására ment el az erre szánt milliárdokból, majd a betegekre és a 3.helyen található a családok és gyermekek segítése. Tehát közel 3 592 004 400 forint ment 2021-ben a gyermekre és családokra.

Állami ösztöndíj feltételei 2025-ben: kinek jár állami ösztöndíj és mikor szükséges a visszafizetése
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


