31 °C Budapest
Rear view of middle school students studying in classroom

Fontos határidő közeleg az iskolások számára: erre minden magyar szülőnek figyelnia kell

MTI
2023. november 27. 10:55

Csütörtökig lehet jelentkezni a középfokú felvételi januári központi írásbeli vizsgáira - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn

 A közlemény szerint a középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak a 2024/2025-ös tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik fel a jelentkezőket.

Idén 535 középiskola (az intézmények 48 százaléka) jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóknak előzetesen részt kell venniük a központi írásbeliken, az ezekre való jelentkezést november 30-ig ahhoz a vizsgaszervező középiskolához kell beadni, amelyben a felvételiző a vizsgáit meg kívánja írni - ismertette az OH.

A központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?