A cégvezető így a forint gyengülésével is jól jár, bére a kinevezése óta már 100 ezer forinttal nőtt az árfolyamromlás miatt.

Az új jogviszony elfogadásával akadnak olyan pedgagósuk, akiknek nem hogy nőne a fizetése, hanem csökken- írja a Magyar Hang.
A pedagógusoknak szeptember 29-ig van lehetőségük nyilatkozni arról, hogy elfogadják-e az új jogviszonyt vagy sem, azonban nem könnyíti a döntés meghozatalát, hogy több olyan esetről hallani, hogy az elfogadást követően nem emelkedett a pedagógusok bére, sőt olyan egyházi iskolában tanító pedagógus is akad, akinek csökkent ezután a havi keresete. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányos tagja elmondta, hogy számos bejelentés érkezik hozzájuk ezzel a problémával.
A probléma gyökere, hogy az alapítványi és egyházi fenntartású intézményekben a pedagógusok közül többen, jellemzően az idősebb generációhoz tartozók esetén magasabb volt a fizetésük, mint a Pedagógus I. minősítéshez rendelt 440 ezer forint. Így lehet az, hogy akad olyan pedagógus, akinek a bérezése havonta 328 forinttal csökken a jogviszony elfogadása után, illetve, hogy valakinek nem változik a bére.
Azonban arra is felhívta minden pedagógus figyelmét, hogy ilyen esetben kezdeményezzenek béralkut a vezetőségnél, de arra is figyelmeztet mindenkit, hogy nem tudni még, milyen kondíciói lesznek a fenntartónak januárban, így lehet számítani arra, hogy ezzel az indokkal elhárítja a munkáltató ezt a kezdeményezést.
A státusztörvényben ugyanis szerepelnek különböző szempontok. A bérben meg kellene jelennie, hogy mennyi szakmai gyakorlata volt, hány diplomája van, hány tantárgyat tanít, milyen elismerései vannak. Ha valaki sok ilyen feltételnek megfelel, akkor követelje, hogy neki ennek megfelelő várható illetményt ajánljanak fel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mutatott rá Nagy Erzsébet.
Azt is hozzátette, hogy a kiküldött tájékoztatóban, ugyan nem sok esetén, de akad olyan, ahol kevés az egyéni szempontok alapján megajánlott bér. Illetve az egyházi iskolákban tanító pedagógusok esetén az aktuális bér szerepel, pontosan azért, mert ők korábban is több fizetésben részesültek. Nagy Erzsébet elmondta továbbá az eddigi osztályfőnöki vagy munkaközösségi vezetői pótlék az új törvény értelmében megbízási díjjá változik. Ennek alapja a gyakornoki illetmény lesz, ezt pedig másként számítják majd.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


