Vasárnap még változékony, záporokkal tarkított időre kell készülni, különösen az ország keleti felén

Sok családban hónapokon keresztül spórolnak a tanszerek beszerzésére, és van, aki hitelt is felvesz a kiadások fedezésére, ezért a pénzügyi tudatosságnak kiemelt szerepe van az iskoláskorú gyermekeket nevelő családok életében - írja a HelloVidék.
Összességében az 50 ezer forintot is meghaladhatja az iskolakezdés költsége gyermekenként, csak az év elején, a ruhákat nem számítva. Még nagyobb kiadással néznek szembe az egyetemi hallgatók szülei. Nekik a kollégiumi díj vagy az albérlet, illetve adott esetben a tandíj jelent nagyobb anyagi megterhelést.
Idén kiemelten fontos szerepe lehet annak, hogy milyen áron szerezhetők be a tanszerek, hiszen a magyarok igencsak árérzékenyek lettek, ami a tartósan kétszámjegyű infláció és a fizetések reálértékének a csökkenése mellett nem csoda. Egyes boltláncok számos terméket, színes ceruzákat, rajzlapokat, temperákat, festékeket, vonalzókat és körzőket tavalyi áron kínálnak a vásárlóknak, de még így is jelentős többletkiadással számolhatnak az iskolát, pláne az egyetemet szeptemberben elkezdő vagy folytató diákok szülei.
Ha érdekel, milyen egyéb költségekkel kell számolniuk a magyar szülőknek idén, katt!
Habár még bőven tombol a nyári szünet, aki iskolás korú gyereket nevel, az egészen biztosan elkezdett már legalább fejben készülni a következő tanévre. Két nagy kérdése lebeg most a szülők előtt: lesz-e tanár, aki tanítani fogja a gyerekeket, illetve a még továbbra is magas inflációs környezetben vajon mennyivel kell többet fizetni idén a tanszerekért?
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


