Az adásvétellel új fejezet kezdődik a Szabadság téren található műemléki épület számára.
Ez eldőlt, megszólalt a Belügyminisztérium iskola-ügyben: erre készülhetnek a magyar szülők télen
Harmadik hetében jár az iskolaév, azonban a kérdések csak gyűlnek. Szinte hétről-hétre hallani iskolákról, melyeknek az alapvető működésre sincs anyagi keretük, nincs pénz a felújításokra, eszközök beszerzésére, és egyre jobban támaszkodnának az intézmények a tankerület helyett a szülőkre. Tényleg ekkora lenne a baj a magyar oktatásban? Megkérdeztük a Belügyminisztériumtól.
Bár az iskolák nem szedhetnének osztálypénzt, mégis bevett szokás, hogy év elején a szülők, önkéntes alapon pénzt gyűjtsenek az extra kiadásokra. Az idei év azonban más, hiszen egyre több iskoláról hallani, akiknél az extra kiadásokba beletartozik a rezsi, az általános felszereltség, vagy éppen a felújítás is.
Egyre többet lehet hallani arról, hogy az iskoláknak nincs pénzük felújításra és eszközök beszerzésére, így a szülőkkel akarják megoldani ezeket a feladatokat. Az iskolák karbantartása elvileg a fenntartók, állami iskolák esetében a tankerületek feladata lenne, de kevés a forrás erre. Nemrégen a megnövekedett rezsiárak miatt egy iskolában felmérték, mennyi pénzzel tudják támogatni a családok az intézményt. Legutóbb a megemelkedett rezsiköltségek miatt az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium küldött kérdőívet a szülőknek, hogy felmérjék, kik azok, akik hozzá tudnának járulni a villany- és fűtésszámlához a tanévben.
Az iskola 101 302 forint egyszeri, egyösszegű támogatást kér a szülőktől, mert az intézmény vezetője szerint az így befolyt szülői adományokból a megnövekedett rezsiköltséget tudnák fedezni, és megtarthatnák a hagyományos, tantermi oktatást. Berczelédi Zsolt, az iskola igazgatója a Telexnek megerősítette, hogy elküldték a levelet a szülőknek, és azt mondta, kötelezettség nélkül felmérik a lehetőségeket.
A Telexhez korábban érkezett szülői beszámolók alapján az iskolák még ennél is extrémebb kérésekkel fordultak hozzájuk. Egy budapesti gimnáziumban a szülőktől kért lista olyan dolgokkal kezdődik, mint tükör a mosdókba és csőgörény, esetleg festék. Ebben az iskolában a tankerület abban sem segített, hogy az elromlott technikai eszközöket elszállítsák, így például használaton kívüli fénymásolókat és projektorokat kell kerülgetni az intézményben. A beszámolók alapján azonban nem csak anyagi támogatásra van szükség, de bizony munkaerőre is, hiszen több intézményből a takarítók is hiányoznak.
"Át kell ütemezni" a felújításokat
Megkérdeztük a Belügyminisztériumot a kialakult helyzetről, és arról, hogy igaz-e a hír, miszerint a tankerületeknek nincs elegendő anyagi forrása az apróbb felújításokra sem. Válaszukban írták, hogy
a köznevelési intézmények felújítása folyamatosan történik, a 2018–2022 közötti kormányzati ciklusban 4 576 fejlesztés indult el közel 983 milliárd forint értékben - többségük már megvalósult. Az ukrán-orosz háború és a brüsszeli szankciók miatt egyes felújításokat át kell ütemezni.
Hozzátették, hogy az iskolák működőképessége biztosított. Nincs tudomásuk olyan intézményről, ahol az oktatás zavartalansága és biztonsága a felújítás késése miatt veszélyben lenne.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Megkérdeztük őket arról is, hogy kérhetnek-e a szülőktől pénzt az iskolák. Mint írták, az intézmények az oktatás-nevelés alapfeladatainak ellátásához szükséges eszközökre nem kérhetnek pénzt a szülőktől, ugyanakkor a hozzátartozók önkéntesen támogathatják az oktatási, nevelési célkitűzések megvalósítását például az intézményi alapítványokon keresztül.
Már erre sem futja
Nem csak azoknak az iskoláknak a listája lesz egyre hosszabb, ahol a rezsi kifizetése gondot fog okozni, ugyanis már olyan intézmény is van, ahol az eddig működő iskolabusztól kell elbúcsúznia a szülőktől azért, mert a megemelkedett költségek mellett az autó fenntartására már nem futja a költségvetésből.
Az emelkedő költségek miatt a Csongrád-Csanád megyei Szatymaz település marad iskolabusz szolgáltatás nélkül. A polgármester nyílt levélben tájékoztatta a lakosokat arról, hogy a továbbiakban nem tudják finanszírozni az iskolabusz működését.
A szatymazi önkormányzat önként vállalt feladatokra 2021-ben 3,1 millió forintot szánt, ami 2022-re 900 ezer forintra csökkent. Az iskolabuszt annak idején azért hozták létre, hogy segítsék a külterületen élő gyerekek iskolába jutását, ezt a helyi alapítvány üzemeltette. Az alapítványi beszámoló szerint ez 2021-ben 851 ezer forintba került, így jelenleg erre már nincs pénz.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.