Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint nagy kihívásokat rejtő a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny kedden bemutatott útvonala
Ismét a magyar diákok nyakán a a felvételi szezon, a középiskolák pedig sorra hozzák nyilvánosságra induló osztályaik listáját, illetve a leendő középiskolások és szüleik már utánanézhetnek a felvételi pontszámítási szabályainak is. Ezzel párhuzamosan a hetekben megindulnak a központi felvételi vizsgára felkészítő tanfolyamok is - az Eduline ezeknek nézett utána.
A legtöbb „offline”, vagyis tantermi előkészítőt a lap Budapesten találta, ahol különböző cégek különböző árakon kínálnak néhány hetes kurzusokat matematikából vagy magyar nyelvből. Van olyan cég, ahol egy szeptemberben induló, 15 hetes matematika felkészítő nyolcadik számára 87 ezer forintba kerül, ezt az összeget háromszor 29 ezer forintos tételekben fizethetik ki a szülők. Ugyanennél a cégnél egy 8 alkalmas magyar felkészítő ára 57 ezer forint.
A koronavírus-járvány miatt népszerűvé vált online kurzusokból is rengeteget találni, ezek ráadásul jellemzően olcsóbbak is, mint a hagyományos tanfolyamok. Az egyik oktatóközpont online tanfolyamáért például fele annyit kell fizetni, mint a tantermi, jelenléti kurzusért, így matekból 48 ezer forintos áron, magyarból pedig 35 ezer forintért kapnak feladatlapokat, videós magyarázatokat és online kvízeket, játékokat a diákok.
A legdrágább, de talán a leghatékonyabb megoldás persze a magántanár. Találtak olyan oktatót, aki magyarból 5-6 ezer forintot is elkér egy 60 perces egyéni óráért, matekból pedig 4 ezer forint körül kezdődnek az áraik.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







