A nyitónapon, augusztus 20-án a nagyszínpadon Paul Kalkbrenner, a Kruder & Dorfmeister páros és a Purple Disco Machine szerepel.

Július 21-én nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, az öröm azonban nem mindenki számára volt felhőtlen.
Nincs minden veszve, ha valakit első körben nem vettek fel a vágyott intézmények egyikébe sem: nem csak a pótfelvételi, de számos egyéb lehetőség is szóba jöhet - még azok számára is, akik nem érték el a 280 pontos belépési küszöböt.
Pótfelvételi
A legkézenfekvőbb lehetőség, ha valaki első körben nem jutott be a felsőoktatásba, a pótfelvételi, amely opcióval sokan élnek azok közül is, akik februárban ugyan nem jelentkeztek semmilyen képzésre, idő közben azonban úgy döntöttek, szeretnének továbbtanulni. Augusztus 5-ig jelölhetnek meg újabb helyeket az érintettek, és elsősorban a fizetős helyeket vehetik számításba. A ponthatárokat augusztus 24-én hirdetik ki a szeptemberben induló képzésekre, így a pótfelvételiben érintetteknek érdemes előre felkészülniük a lakhatással kapcsolatos kérdésekre, hiszen gyorsan kell cselekedniük, ha az eljárás során egy másik városban kapnak esélyt a továbbtanulásra.
Azok, akik korábban az államilag támogatott helyek előnyben részesítése miatt nem vettek számításba más, fizetős intézményeket, a pótfelvételi nyílt napokon tájékozódhatnak az egyetemek, főiskolák képzési kínálatáról. Az idén legnépszerűbb, Gazdálkodás és menedzsment szakra a Metropolitan Egyetem például még várja a jelentkezéseket, augusztus 3-án pedig egy online nyílt nap keretében mutatja a be üzleti szakjait az érdeklődőknek.
Halasztás
Azok, akik első körben nem jutottak be a vágyott intézmény államilag támogatott szakjára, sok esetben a halasztás mellett döntenek. A kihagyott egy év alkalmas lehet arra, hogy a fiatalok jobban megismerjék magukat, munkát vállaljanak és ezzel támogassák későbbi tanulmányaikat, de vannak olyanok is, akik a kihagyott egy évet utazásra, önfejlesztésre használják. Ilyenkor jöhet szóba az újraérettségizés is, ami kiváló lehetőség a pontszám növelésére, így újabb esélyt ad arra, hogy egy évvel később a diákok elérjék az államilag támogatott szakok ponthatárait.
280 pont alatti lehetőségek
Alapképzésekre minimum 280 ponttal jelentkezhetnek az érdeklődők, azonban bőven van lehetőség azok számára is, akik ezt a pontszámot nem érték el. A folyamatból kiszorulhatnak azok is, akik korábban érettségiztek, és emiatt nem felelnek meg a jelenlegi felvételi követelményeknek - például nincsen emelt szintű érettségijük -, de most szeretnének elkezdeni valamilyen képzést.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
E két csoport számára jelentenek kiváló lehetőséget a felsőoktatási szakképzések: ezekre ugyanis csupán 240 pont a belépési kritérium. A felsőoktatási szakképzések között ráadásul megtalálhatók a legnépszerűbb alapszakok - gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, turizmus-vendéglátás - tömbösített változatai is. Ezek a képzések 2 év alatt elvégezhetők, így azok számára is gyors ugródeszkát jelenthetnek, akiknek nincs 3-5 évük egy oklevél megszerzésére.
Amennyiben a felsőoktatási szakképzések között nem szerepel a megjelölt szak megfelelője, érdemes megnézni, milyen hasonló képzések indulnak - akár olyan alternatívákat is találhatunk, amelyekhez nem számítanak a hozott pontok. A Budapesti Metropolitan Egyetem például az igen népszerű Kommunikáció és médiatudomány, valamint a Kereskedelem és marketing alapszakok 280 pont alatti érdeklődőinek kínál egyedi lehetőséget: a tudományterület és tudásanyag szempontjából remek alternatíva lehet a Designkultúra alapképzés idén először induló video-, blog- és tartalommarketing specializációja. A szakon ugyanis nem a hozott pontszám, hanem a felvételin elért eredmények számítanak.
Jó alternatíva lehet a külföldi lehetőségek fontolóra vétele is, hiszen számos ország felsőoktatási rendszerében a bekerülés nem a hallgató korábbi teljesítményéhez kötött, - ráadásul hazai partnerrel rendelkező egyetemet választva a hallgatók akár Magyarországon is befejezhetik tanulmányaikat.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


