Az egyedülálló dekarbonizációs szolgáltatáscsomag alapját egy összesen 140 MWp kapacitású portfólió képezi.

Együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és a Pénzügyminisztérium alá tartozó Széchenyi Alapok Zrt. alapkezelő azzal a céllal, hogy együttesen mozgósítsák tudásbázisukat és lehetőségeiket. A stratégiai együttműködés ötvözi az egyetemi és akadémiai tudást a gazdasági, befektetői kompetenciákkal.
Az Óbudai Egyetem a modellváltás keretében került a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány fenntartásába. Az új működési környezet hatékonyabb együttműködésekre ad lehetőséget nemzetközi és hazai partnerekkel egyaránt, amelynek egyik példája a Széchenyi Alapokkal most megkötött partnerség.
Az együttműködés a hallgatók, kutatók, oktatók, valamint az alapkezelő és portfóliócégei számára biztosít lehetőséget közös projektek megvalósítására, egymás tudásának és lehetőségeinek hasznosítására.
Az együttműködés keretében lehetővé válik az Egyetem által felhalmozott tudásvagyon további társadalmi-gazdasági hasznosítása, a gyakorlatorientált képzés erősítése, és ezzel a hazai gazdasági szakemberek és vállalkozások képességeinek fejlesztése, teljesítményének növelése
– mondta a Pénzcentrumnak Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.
Jobbágy Dénes, az alapkezelő elnök-vezérigazgatója szerint az Óbudai Egyetem és a Széchenyi Alapok kapcsolatának erősítése elősegíti a technológia-intenzív vállalatok – elsősorban a kkv-k – innovációs kompetenciájának fejlesztését, ezzel hozzájárulva a magyar gazdaság hosszútávú stabilizálásához és növekedéséhez is.
A Széchenyi Alapok szakértőivel közösen szakmai, választható tárgyat indít az egyetem, hogy a tavaly sikeresen elindított Hungarian Startup University NKFIH-s programon túlmutatóan is releváns vállalkozói, pénzügyi ismereteket oktasson a hallgatóknak. Lehetőség nyílik majd a Keleti Károly Gazdasági Kar legtehetségesebb hallgatóinak, hogy szervezett formában szakmai gyakorlatos képzésen vegyenek részt az alapkezelőnél – tette hozzá Dr. Haidegger Tamás, az egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója.
Az együttműködés megteremti az alapját annak is, hogy az egyetem csatlakozzon a Széchenyi Alapok által nemrég indított startup inkubációs és akcelerációs programhoz.
A továbbiakban tervezik közös startup versenyek, Hackathonok szervezését is, valamint az egyetem új működési modelljéhez illeszkedően egy komplett műszaki K+F+I szolgáltatási csomagot dolgoznak ki KKV-k számára, különös hangsúlyt helyezve az egyetem alábbi stratégiai kutatás-fejlesztési fókuszterületeire:
- mesterséges intelligencia,
- robotika,
- okos-technológiák,
- digitális egészségtechnológiák
- éskiberbiztonság
Emellett a Széchenyi Alapok portfóliócégeinek kiemelt megjelenési lehetőséget biztosít az egyetem a saját rendezvényein (Kari napok, Állásbörze, Innovációs rendezvények).
Haidegger kiemelte, hogy a Gazdaság-újraindítási Alapból most elindított 11,4 milliárd forintos kampuszfejlesztési program keretében az Óbudai Egyetem egy új Innovációs Blokk kialakítását kezdi meg, amelyben többek között az ipar és az egyetem szinergiájára épülő transzlációs laboratóriumok kapnak majd helyet. Ez is további számos lehetőséget fog biztosítani az együttműködésre. A fent említett képzésektől, programoktól és a most aláírt megállapodástól a szakember a hallgatói innováció szakmai erősödését és a céges K+F+I együttműködő partnerek körének bővülését várja, ami az uniós Horizon Europe kutatói forrásokra való pályázást is tovább fogja segíteni.
A tudományos élet és befektetői piac e két meghatározó szereplőjének partnersége a fentieken túlmenően lehetőséget teremt az egyetem piaci forrásbevonó képességének erősítésére, valamint a hazai és külföldi szereplőkkel való kapcsolatok és együttműködések élénkítésére. Mindezeken keresztül az együttműködés elsősorban az egyetem hallgatói számára fog új lehetőségeket teremteni.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


