Kisfiúk, kislányok nem ugyanúgy élték meg a bezártságot: erre oda kell figyelni

2020. július 28. 13:01

Egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy nemcsak a gazdaságot rázta meg a koronavírus, de a társadalomban és az emberek lelki egészségén is maradandó nyomot hagy a járvány - derült ki az M1 Híradójából. A márciusban bevezetett korlátozások, a határzár, a kijárási tilalom, az otthonról végzett munka, és a távoktatás, egy egészen új élethelyzetbe kényszerítette a családokat, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is.

Földi Rita klinikai szakpszichológus szerint, minden olyan körülmény, ami megváltoztatja az életünk szokásos folyását, az általában stresszhelyzetként értékelhető.

A lelki ellenállóképesség attól függ, azt az összefüggést találtuk, hogy a szülők rezilienciájával, lelki ellenálló képességétől függ, az hogy a gyerekek hogyan élik át a stresszt, ez persze annyira nem meglepő hiszen, tudjuk, hogy egészen kicsi kortól kezdve, a gyermek kiválóan monitorozza a szülő érzelmi állapotát

- mondta a szakember, aki arról is beszélt, minél magasabbnak ítéli meg valaki a helyzet stresszfaktorát, annál alacsonyabb lesz a lelki ellenálló képessége. Tehát ha a szülő rosszabbul reagált a stresszre, a gyermek is nagy valószínűséggel nehezebben vészelte át a járványidőszakot. A szakemberek kutatásaik során azt tapasztalták, hogy a lányok magasabb stresszként élték meg a bezártságot, de a lelki ellenálló képességük nem volt alacsonyabb a fiúkénál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?