Több mint hétszázéves várfalrészletet találtak a régészek a veszprémi várnegyed felújítása során.
A történelemoktatás terén a legégetőbb probléma a tananyag zsúfoltsága, ezen kétségkívül változtat az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezete. Számos, főleg egyetemes történelmi téma került ki az új NAT-ból, ami korábban része volt a tantervnek - mondta a Magyar Időknek a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke.
Náray Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke elmondta, a tananyagcsökkentés leginkább arról szól, hogy a gyerekek leterheltsége csökkenjen, úgy, hogy közben megszerezzék azt a minimális tudást, amely az alapműveltséghez szükséges. "Eddig az volt a gyakorlat, hogy leadtunk egy tananyagot, majd jött a következő, most végre megvalósulhat a jelenségalapú oktatás. Vagyis lesz idő arra, hogy ha a diákok megtanulnak valamit elméletben, akkor a következő órán például egy filmrészletet látva fel tudják fedezni a megtanult jelenséget az alkotásban" - fogalmazott.
A szakember úgy vélte, a NAT általános bevezetője inkább modern pedagógia jellegű dokumentum, semmint nemzeti karakterű, tehát ezen lehetne még változtatni, de hozzátette, hogy egyesületük alapvetően egyetért a történelemtantárgyról leírtakkal.
Az új NAT tervezett, 2019 szeptemberi bevezetésével kapcsolatban Náray Mihály azt mondta: célszerű lenne megfontolni az egy évvel későbbi indulást, hogy a társadalmi vita javaslatait figyelembe vevő NAT és a kerettantervek elkészítéséhez legyen elegendő idő. Megjegyezte, hogy az új NAT-ban leírtakhoz igazodó tankönyvek elkészítéséhez is legalább egy évre van szükség.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


