3 °C Budapest

Omló vakolat? Ezeréves íróasztal? Ennek vége: iskolák százait újítják fel

MTI
2017. augusztus 28. 18:35

81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az 527 iskolából 436 általános iskolát és középfokú intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek - ez 200 ezer gyereket érint. A munkák során új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, informatikai eszközök érkeznek és az informatikai elérést is erősítik.Az MTI híradása szerint a miniszter azt mondta,a fejlesztések ott valósulhatnak meg, ahol arra a legnagyobb szükség van, a közel 400-ból 292 település hátrányos helyzetű járásban található.

Az iskolák állami intézmények, a Klebelsberg Központ fenntartásában vannak. A fejlesztések a nemzeti költségvetés és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósulnak meg. Több tízmilliárdos forrásból már kihirdetett pályázatok alapján zajlik az egyházi iskolák fejlesztése is.

Balog közölte, 2010 óta már több mint 500 iskola újult meg 38,2 milliárdos forrásból. A tanterem, tornaterem, tanuszoda fejlesztési program keretében három új intézményt adnak át a jövő héten Fertődön, Geszten és Izsákon.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár kiemelte: hétfőn elkezdődnek a kiértesítések, amelyek néhány napot vesznek maximum igénybe. Az Emmi felületeire kikerülnek a nyertes intézményeket tartalmazó részletes listák. Az EFOP 270 milliárdos keretéből most 81,2 milliárdról született döntés.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?