33 °C Budapest

Már szeptembertől rövidebb lehet a tanóra: a maradék 15 perc sem veszik kárba

2016. június 15. 19:03

Már szeptembertől bevezethetik a 30 perces tanórákat az általános iskolákban, azonban a maradék 15 percben is oktatás folyik majd, viszont játkos formában folytatódik az ismeretek átadása - írja az Index.

Kedden is ülésezett a köznevelési kerekasztal, amely foglalkozott Palkovics László államtitkár múlt héten bedobott 30 perces tanóra-javaslatával. Az államtitkár múlt héten javasolta, hogy az alsó tagozatban legyenek 45 helyett 30 percesek a tanórák.

Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár most azt mondta, hogy ez nem jelent majd új csengetési rendet, a fennmaradó 15 percet játékos módon lehetne felhasználni.

Ezt az új rendet szeptember 1-jétől már alkalmazhatják az iskolák, ezt a tárca maximálisan támogatja.

Sipos azt is mondta, hogy augusztus közepére elkészíti az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet azokat a tanmenetjavaslatokat, amelyek bár még nem változtatnak a kerettantervi óraszámokon, de a tananyag feldolgozásában jóval nagyobb szabadságot biztosítanak majd.

Sipos Imre a labdarúgás kerettantervéről is beszélt. Mint mondta, semmiféle kötelezettségről nincs szó, a lehetőségeket szeretnék színesíti, példaként hozta fel még a kézilabdát és kosárlabdát. Azaz heti két órára - ha megvannak a feltételek - választhatják, bevezethetik ezeket a tanterveket, több ilyen kerettantervet is lehet használni.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 16. 12:34