A 13. havi nyugdíj annak jár, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a tárgyév februárjában is nyugdíjas.
Az idősebb generációk munkában tartása egyre nagyobb igényként jelenik meg a világ több országában is, hiszen az átfogó nyugdíj problémák az egész fejlett világban jelen vannak. Mégis drasztikus az a különbség, ami az OECD országok között mutatkozik, az idősek foglalkoztatási arányát illetően.
Durva különbségek mutatkoznak az OECD országok időskorúak foglalkoztatási rátáját illetően. Míg a lista éllovasainál akár 50 százalék fölötti foglalkoztatottság is elképzelhető még a 65-69 éves korosztályban is, addig a lista végén - ahol egyébként Magyarország is elhelyezkedik - ez az arány alig haladja meg az 5 százalékot. Hasonlóan nagy különbségek mutatkoznak egyébként az egyel alacsonyabb, 60-64 éves korosztály adatait illetően is - derült ki az OECD legutóbbi, nyugdíjjal foglalkozó kiadványából.
Az általunk választott országok adataiból jól kiolvasható, hogy a különbségek nem csak a 65-69 éves korosztályból kikerülő munkavállalók arányait tekintve döbbenetesek, hanem már a 60-64 évesek közöttiek arányát tekintve is drasztikus az eltérés.
Az abszolút lista éllovas Izlandon például 2 és félszer annyi 60-64 éves ember dolgozik arányaiban, mint Magyarországon. A vizsgált országok átlaga is bőven, 10 százalékkal magasabb, mint a magyarországi adat. Ausztriában (27%) és Szlovákiában (26,9%) azonban még a magyaroknál (32,2%) is kevesebb idős dolgozik ebben a korosztályban.
Érdekesség azonban, hogy az egyel magasabb besorolású 65-69-es korosztálynál Ausztriában (8,6%) már jócskán, de Szlovákiában (5,6%) is több idős ember dolgozik arányaiban, mint hazánkban (5,3%). Ezzel együtt, közvetlen szomszédjaink és mi is jócskán elmaradunk az OECD átlag 20,9 százalékos arányától.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az átlag felhúzásában természetesen óriási szerepe van az olyan éllovasoknak, mint a már említett Izland vagy Új-Zéland, hiszen előbbinél a 65-69-es korosztálynak 56,3, utóbbinál 42,6 százaléka dolgozik az időseknek.
Az idős kori foglalkoztatási arányokra természetesen nincs egyetlen igaz magyarázat. Mindenképpen megfigyelhető azonban, hogy jellemzően az észak-európai országokban, a Távol-Kelet egyes országaiban és Új-Zélandon, Ausztráliában magas az idős foglalkoztatás aránya, míg a dél és kelet-európai országokban alacsony. Az eltérések valószínűleg a munkához való beállítódástól, és az időskori megbecsültségtől függnek leginkább, de az arányok alakulása függhet az általános egészségügyi állapottól és az elérhető munkavégzés színvonalától, jövedelmezőségétől is.
Így tesz félre a nyugdíjára most sok magyar: nekik nem kell tartaniuk a nélkülözéstől idős korukban?
Az elmúlt egy évben nagyjából 30 ezer szerződéssel, azaz 6 százalékkal emelkedett a nyugdíjbiztosítási állomány.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Karácsonyi bevásárlás? Nézzük, milyen akciók lesznek a Lidlben
Az áruházlánc akciós kínálata az ünnepi menüre fókuszál.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.