senior playing cards elderly grandma spring fun easter

Egyre érik a nyugdíjkorrekció: ekkora nyugdíjemelést kéne kapniuk nyáron a magyar időseknek

2023. július 17. 19:05

A legutóbbi kormányinfón elhangzottak szerint majd csak szeptemberben születhet döntés az esetleges évközi nyugdíjemelésről. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, a jelenleg ismert inflációs számok alapján mennyi pénzt kellene kapniuk a nyugdíjasoknak.

A Bankmonitor számításai szerint már júniusban indokolt lett volna egy 4,6%-os emelés annak érdekében, hogy a nyugdíjak – a törvényi előírásoknak megfelelően – megőrizzék a reálértéküket. Az egy hónappal frissebb inflációs adatok ismeretében ez a szám már 4,7%-ra tehető. Ennek ellenére a kormány egyelőre még nem hajtott végre évközi emelést, és álláspontjuk szerint nem is egyértelmű, hogy lesz-e rá szükség.

Idén egyelőre alig 15%-os nyugdíjemelés érkezett

A magyar nyugdíjemelési metódus hivatalosan inflációkövető: minden év januárjában a költségvetésben tervezett fogyasztói áremelkedéssel megegyező mértékben kell emelni a nyugdíjakat. Idén ennek szellemében 15% emelést kaptak a nyugdíjasok, hiszen a kormány úgy kalkulált, hogy 2023-ban várhatóan 15% lesz az éves átlagos infláció.

A nyugdíjtörvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a kormány alulbecsülné az inflációt – amint az az utóbbi években rendszeresen előfordult. Ha az év első 8 hónapjának tényadatai alapján az általános infláció és a nyugdíjas infláció közül legalább az egyik várhatóan meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben a különbözet mértékéig visszamenőleges hatályú kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani.

Ilyen kiegészítő nyugdíjkorrekciót 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is kaptak az idősek, sőt, az utóbbi 2 évben a törvény előírásától pozitív irányba eltért a kormány, és részben már nyáron kifizette a szükséges emelést. Ezzel szemben idén már nem látszik valószínűnek, hogy hasonló nyári nyugdíjkorrekció érkezzen, holott az indokoltsága továbbra is vitathatatlan.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tényleg elmaradhat az idei nyugdíjkorrekció?

Jelenlegi tudásunk szerint szeptemberben születik majd döntés arról, hogy kell-e idén évközi nyugdíjkorrekciót alkalmazni, és ha igen, akkor milyen mértékben. A legutóbbi kormányinfón elhangzottak alapján a kormány egyelőre elképzelhetőnek tartja, hogy egy gyors letörés eredményeképpen végül sem az általános infláció, sem a nyugdíjas infláció nem fogja meghaladni az évi 15%-ot.

Ez annak fényében különösen optimista várakozás, hogy az idei év első 6 hónapjában az általános infláció átlagosan 23,7% volt, a nyugdíjas infláció pedig ennél is lényegesen magasabb, 25,1%. Persze matematikailag nem lehetetlen, hogy a 12 havi átlagaik 15%-ra térjenek vissza, bár ehhez rendkívül erős letörést kell látnunk a második félévben. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, milyen szintre kellene beállnia a két inflációs mutatónak ahhoz, hogy megvalósuljon a 15%-os cél, ezáltal hivatalosan elegendőnek bizonyuljon a januári 15%-os nyugdíjemelés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 11. 20:29