A Standard & Poor's arra figyelmeztet, hogy a vártnál gyengébb gazdasági növekedés fokozza a költségvetési kockázatokat, többek között Magyarországon is.

Változhat a nyugdíjemelés számításának menete Magyarországon? Itt a javaslat, sok idős örülhetne
Változtatna a nyugdíjemelés kiszámításának módszerén a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. Mint írták, a mostani elv nem igazságos, a legkisebb nyugdíjakat nagyobb mértékben kellene megemelni. Szerintük a mai módszer alkalmazása konzerválja azt a gyakorlatot, amikor a nyugdíjasok finanszírozzák az állami költségvetés egy részét.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa sürgeti a nyugdíjemelés módszerének megváltoztatását, mértékének a valós éves infláció mértékéhez való igazítását.
A legsürgetőbb problémára a következő megoldást javasolják: a megelőző évi átlagnyugdíj alatti nyugdíjban részesülők a várható inflációs index felett, további havi 3000 forint emelést kapjanak.
Ez azt jelenti, hogy például a 60 ezer forintos nyugdíjat további 5 százalékkal, a 150 ezer forintos nyugdíjat további 2 százalékkal kellene emelni.
Mint a közleményben emlékeztetnek: a NYUSZET már megalakulása óta állást foglalt a nyugdíjemelés gyakorlatának korrekciója mellett.
A nyugdíjak nagysága közötti olló egyre nyílik. A szegénységben élő nyugdíjasok egyre szegényebbek, a magas nyugdíjjal rendelkezők relatíve egyre módosabbak lesznek. Ma mintegy másfél millió nyugdíjas átlag alatti nyugdíjból él. Nőtt a létminimum alatt élő idősek száma, s közben (a járulékplafon eltörlése következtében) szaporodik az egymillió forintnál magasabb nyugdíjjal rendelkezők száma
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- írták, hozzátéve, hogy szerintük a nyugdíjemelés mai módszerének alkalmazása konzerválja azt a gyakorlatot, amikor a nyugdíjasok finanszírozzák az állami költségvetés egy részét. Ez különösen nehéz helyzetet teremt a létminimumon és az alig felette élő nyugdíjasoknak. Az éves inflációt rendre alultervezve ez az állapot állandósult - írták.
A nyugdíjasok szenvedik meg legjobban az egészségügyi és a szociális ellátás ellehetetlenülését. Ennek - és különösen a pandémia időszaka alatt előálló szűk egészségügyi lehetőségeknek, valamint a sokszor az elemi létfeltételek kielégítéséhez is kevésnek bizonyuló nyugellátásnak - következtében állhat elő, hogy évente több kisvárosnyi idős honfitársunk távozik jóval előbb az élők sorából, mint az – a társadalom általános fejlettsége és az orvostudomány jelenlegi állapota szerint – egyébként bekövetkezne. A látszategyeztetések kora lejárt. A NYUSZET követeli, hogy a nyugdíjasok valódi tagsággal rendelkező szervezetei vehessenek részt az őket érintő intézkedések kidolgozásában
- zárult a közlemény.

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


