A magyar nyugdíjrendszer inflációkövető emelési mechanizmusa több ponton is hátrányosan érintheti a nyugdíjasokat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban bemutatott, 144 pontos csomagjában többek között a jelenleg hatályos nyugdíjszámítás módjának felülvizsgálatát és a nyugdíjkorhatár emelését is javasolja. Támogatná tovább a gyermekvállalás elismerését a nyugdíjrendszerben, változtatna a Nők40 korhatárán is, illetve arra ösztönözné a lakosságot, hogy nyugdíjcélú megtakarításba fektesse a pénzét. Simonovits András, nyugdíjszakértő szerint azonban bár az MNB munkaanyaga tartalmaz értékes gondolatokat, de "egészében véve ingatag lábakon áll".
A szakértő az MNB javaslatokat megfogalmazó csomagjáról a Telexen megállapítja: a program a demográfiától a nyugdíjrendszer felé haladva négy alternatívát említ a családbarát nyugdíj bevezetésére. Ezek a családi adókedvezmény figyelembevétele az induló nyugdíjak számításában; gyermekszámtól függő fix járadék; a gyermek(ek) által fizetett járulékok egy részének jóváírása a szülők nyugdíjában; és a Nők40 demográfiai feltételekhez kapcsolása. "Kár, hogy az anyag nem tér ki az említettek költség-haszon elemzésére, és elsiklik afölött, hogy más országokban ezeket az alternatívákat csak az elméleti közgazdászok mérlegelik" - véli Simonovits András.
A szakértő szerint az anyag kitér a magyar nyugdíjrendszer valódi problémáira is. 1) Megemlíti, hogy az induló nyugdíjak túlzott mértékben függnek a nyugdíjazás előtti évek átlagkereseteitől, és alakulásuk kiszámíthatatlan. 2) Más országok tapasztalatára építve javasolja, hogy az általános nyugdíjkorhatár a születéskor várható élettartamot követve emelkedjen. 3) Felveti, hogy a Nők40 igénybevételét esetleg „demográfiai feltételekhez kellene kötni”. 4) Lándzsát tör az általános korhatáron túli nyugdíjba vonulás erősebb ösztönzése mellett.
Simonovits András szerint az induló nyugdíjak számítása kapcsán célszerű lenne a valorizálásban a jóval megbízhatóbb GDP-növekedési ütemen alapuló nominális mértékét használni és karban kellene tartani a már megállapított nyugdíjakat is, valamint felül kellene vizsgálni a mértéktelen járulékkulcs-csökkentést. A nyugdíjskála meredekségének csökkentése is lassítaná az induló nyugdíjak elszaladását - írta.
A szakértő szerint nyugdíjkorhatár-emelés – áttételeken keresztül – jelentősen csökkentette a nyugdíjkiadások GDP-arányát, és hozzájárult a GDP-arányos költségvetési hiány mérsékléséhez. Kitért arra is, hogy más országokban bónusz jár a nyugdíjba vonulás halasztásáért, az általános korhatár előtt is, utána is. (Magyarországon 2012-ben, hungarikumként megszűnt az előre hozott csökkentett nyugdíj.) Hazánkban az általános korhatáron túlra halasztott nyugdíjba vonulás viszont változatlanul havi 0,5, azaz évi 6 százalékkal növeli az induló nyugdíjat. Ez egyáltalán nem kevés, de az érdekeltek alig tudnak róla, ráadásul
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
2021 óta a nyugdíj melletti munkavégzés esetén nem kell semmilyen járulékot sem fizetni, aláásva a bónusz hatását.
A 2011-ben bevezetett Nők40 program kapcsán a szakértő kifejtette, hogy az évente nyugdíjba vonuló nők 50-60 százaléka veszi igénybe a Nők40-et, több évvel csökkentve a tényleges nyugdíjkort. Simonovits András szeirnt üdvözlendő, hogy az MNB-anyag felismerte ezt a kárt, és szigorítást javasol. Persze tényleges költségvetési megtakarítást csak akkor hoz a módosítás, ha az induló nyugdíjak reálértékének 1) pontban bírált indokolatlan szárnyalása megszűnik, és a korhatár alatti halasztás nem hoz évi 6-10 százalékos tartós egyéni nyugdíjemelést - írja.

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


