Vegyesen teljesített a forint kedden: míg az euróval szemben szinte meg sem mozdult, a svájci frank és az amerikai dollár árnyalatnyit erősödni tudott.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió, Jó reggelt Magyarország c. műsorában beszélt demográfiáról, minimálbérről, 13. havi nyugdíjról, illetve a járvány 4. hullámáról is.
„Európa jövőjének legfontosabb kérdése, hogy lesz-e Európának jövője. Ez pedig a gyerekeken, a gyerekeinken múlik. Európa jövője nem az iparban, nem a zöldítésben, nem a digitalizációban van, persze ezek is fontosad, de Európa jövője a gyerekekben van” – ezzel kezdte Orbán Viktor, a Kossuth Rádió, Jó reggelt Magyarország c. műsorában.
"A termékenységi rátának 2,1-nek kellene lennie, most ilyen 1,5 körül van, de katasztrofális 1,2-ről indultunk" - tette hozzá a miniszterelnök, aki elmondta azt is, hogy kormányzatuk vezérfonala,
ha gyereked van, akkor élj jobban.
Orbán szerint kell gazdasági motiváció ahhoz, hogy a fiatalok minél korábban vállaljanak gyermeket. A miniszterelnök beszélt a családos adókedvezményről is, azt mondta, a kisvállalkozóknak is fontos, hogy visszakapják a befizetett adójuk egy részét. „Ez egy új elem, azt hittem nem tudjuk megoldani, de sikerült” – mondta el Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszélt a 200 000 forintos minimálbérről is. Azt mondta, le kell csökkenteni a munkáltatók adóterheit, mert ha valaki rosszul emel minimálbért, abból munkanélküliség lehet. Orbán Viktor szerint a garantált bérminimum is jelentősen meg fog nőni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A miniszterelnök megszólította a nyugdíjasokat is, arról beszélt, már jövő év elején szeretné, hogy a nyugdíjasok ne csak a 13. havi nyugdíjuk 2. heti részét kapják meg, de akár a harmadik vagy negyedik hetit is.
Orbán Viktor beszélt a lehetséges lezárásokról, ő ennek nem híve, hiszen az a 6 millió oltottat érintené a legrosszabbul. A miniszterelnök szerint, ha a járványhelyzet megköveteli, akkor ő az oltási igazolványhoz való szigorúbb visszatérést tudja elképzelni.
(Címlapkép - MTI/Koszticsák Szilárd)

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


