Az emelés összege nem lehet kevesebb 3 ezer forintnál és nem haladhatja meg a 8 ezer forintot.
Magyarországon az időskori függőségi hányados jelenleg megegyezik az OECD országok átlagával, 27,9-el. Azonban ez várhatóan az elkövetkezendő 30 évben csaknem a duplájára emelkedik majd, amely rengeteg terhet fog róni az aktív dolgozó lakosságra és meg fogja nehezíteni az idősek helyzetét. A nyugdíjrendszer reformja elkerülhetetlen lesz, de az idősek szociális helyzetének javítása, vagy csak szinten tartása is nem csak a nyugdíjakon fog múlni. Egész Európában gondot fog jelenteni az idősellátás, az elszigeteltség, vagy akár a demencia.
Az öregedő társadalom problémájával leginkább küzdő országok helyzetét az egyik legjobban tükröző mérőszám az időskori függőségi hányados (old age dependency ratio), mely az idősek és az aktív korú népességek számának arányát mutatja. Az OECD becslései azt is megmutatják, hogy a jövőben, 5 vagy akár 30 év múlva várhatóan ez milyen mértékű lesz, mely országok számára fog a legnagyobb problémát jelenteni.
A társadalom elöregedése egyre súlyosabb probléma a jóléti társadalmak, így a magyar lakosság számára is. Nem csak egyszerűen arról van szó, hogy egyre kevesebb aktív korú, dolgozó ember tart el egyre több időst a nyugdíjkorhatár felett. Számos feladat vár még megoldásra, mint például a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerek fenntarthatóvá tétele, az időskori életminőség és a tartós gondozás biztosítása.
Az időskori függőségi hányados 2015-ös adatai alapján Magyarországon az idős lakosság aktív korúakhoz viszonyított aránya egyezik az OECD országokéval: 27,9. Ez jobb például Ausztria (30,5), Görögország (33,0) vagy Svédország (33,8) arányánál, de rosszabb, mint Szlovénia (28,8), Szlovákia (21,5) vagy Törökország (13,4) mutatója.
Azonban 30 év múlva, 2050-re a 2015-ös arány csaknem meg fog duplázódni az OECD becslések szerint. Magyarországon a becsült időskori függőségi ráta 52,4 lesz. Így míg hazánk 2015-ös adatok alapján 27 országból a 20. helyet foglalta el, a becslések szerint a 15 helyre fog kerülni, bár várhatóan az OECD átlag (53,2) alatt maradunk. A ráta növekedésének mértéke a spanyoloknál, görögöknél, portugáloknál lesz a legmagasabb, míg a legkevésbé a finneknek, dánoknak, svédeknek kell aggódniuk.
Az elöregedő társadalom problémái
Az sem elhanyagolható probléma a jövőben, hogy amíg a várható élettartam egyre nő, figyelembe kell az egészségben eltöltött éveket, amelynek átlaga Magyarországon a nyugdíjkorhatár alatt van: az Eurostat legutóbbi elérhető adatai szerint 2016-ban Magyarországon a nők egészségben várható élettartama 60,2, férfiaknál pedig 59,5 év volt, tehát gyakorlatilag rengeteg magyarnak már azelőtt megromlik az egészsége, mielőtt elérné a nyugdíjkorhatárt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 173 855 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 141 413 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a K&H Banknál 6,64% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a MagNet Banknál 6,75%, a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál pedig 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az is a jövő nagy problémája lesz, hogy rengeteg idős él elszigetelten, egyedül. 2016-os adatok szerint a 65 éves és idősebb népesség 31 százaléka élt egyedül, tehát 554 ezer fő. Az időseknek sokszor nincs olyan élő gyermeke, aki el tudná látni a gondozását szükség esetén, és ahogy nő az életkor, az arány is romlik: a 65 év feletti nők 11, míg a férfiaknak 21 százalékát érinti ez a probléma.
Az idősotthonok tekintetében elég rossz a helyzet: ezt a szolgáltatást mindössze az idősek 3 százaléka tudja igénybe venni. Idősek otthonában jelenleg 100 férőhelyre 45 várakozó jut a hivatalos statisztika szerint, viszont a nem hivatalos becslések rosszabb arányt mutatnak: azt, hogy 100 férőhelyre nagyjából 60-an várakoznak. A várakozási átlagosan két év, ezért az is nagy terhet ró a családokra, hogy addig valamilyen módon otthon biztosítsák a gondozást.
A gondozási problémák nagyban összefüggnek a mentális betegségekkel, azon belül is főként a demenciával érintett idősek számának növekedésével. Az ő számuk nagyjából 250 ezerre tehető, és közülük is mindössze 6 százalék kerül be idősek otthonába. Viszont arányuk az idősotthonok férőhelyein már jelenleg is 23 százalék az összes bentlakóhoz viszonyítva.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.