Az Aldi újabb jelentős árcsökkentési intézkedést vezet be: 14-féle friss csirkehús árát mérsékli.
Áprilisban volt egy éve, hogy felmondott, azóta "nyugdíjasként" él Takács Szabolcs, aki "30as nyugdíjas" címen futó blogján, illetve a Pénzcentrumon számol be hétről-hétre arról, hogyan csinálta. Első körben elkezdett kiadási naplót vezetni, aztán megnézte, mi az a minimális megélhetési költség, amivel kényelmesen, anyagi gondok nélkül élhet.
Úgy döntött, kiugrik a mókuskerékből, felmondott a munkahelyén, és most kizárólag azzal foglalkozik, amiben örömét leli. Takács Szabolcs még nincs 40, de már a maga ura: korai nyugdíjasként éli minden napjait.
Ahhoz, hogy ezt megtehesse, korábban összegyűjtötte az éves minimális megélhetési költségeinek 30 szorosát, részvényekbe fektette azt, és minden évben az induló pénzmennyiség 3,3 százalékát veszi ki, abból fedezi kiadásait.
Hogy pontosan mekkora összeggel vágott neki a korai nyugdíjas éveknek, azt nem árulta el. Azt viszont igen, hogy korábban, amikor dolgozott, milyen alapelveket tartott szem előtt, amelyek segítségével rengeteget tudott spórolni a mindennapok során. Első körben kiszámolta, pontosan mennyi pénzre van szüksége, megnézte, mi az a minimális megélhetési költség, amivel kényelmesen, anyagi gondok nélkül élhet. "Ha nullára tudod vágni a megélhetési költséged, akkor most azonnal nyugdíjba mehetsz" - jegyzi meg blogján.
Erre persze valószínűleg a mai Magyarországon szinte senki sem képes. A kiadásokra viszont bárki odafigyelhet, és minél inkább leszorítja valaki a megélhetési költségét, annál többet tud félretenni.
- írja Facebook-oldalán. Ezt a következőképp vezeti ő: minden hónapnak nyit egy külön lapot (Sheet), amin dátum szerint tételesen vezeti az adott hónapban felmerülő kiadásokat. Vagyis amint költ bárhol bármire egy kis pénzt, előhúzza a mobilját és gyorsan feljegyzi a táblázatba. Hogy még könnyebb legyen a dolog, ahol csak teheti, kártyával fizet: így nyoma van a tranzakciónak, nem kell azonnal feljegyeznie a költségeket, ráér otthon, a banktól kapott sms-ek vagy az ebank adatai alapján megtennie ezt.
- írja.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szerinte a kiadási napló célja nem az, hogy az elköltött pénz miatt bűntudatot érezzünk, hanem hogy lássuk, ténylegesen mire mennyit költöttünk - és azt is, hogy azért a pénzért mennyit dolgoztunk. Így már felelősségünk teljes tudatában eldönthetjük, megér-e egy adott kiadás annyit, ahány napot güriztünk érte.
Vagyis a kiadási napló arra is szolgál, hogy mindig minden megvásárolt dolognak kiszámolhassuk az ÁR/ÉRTÉK arányát. Minden egyes tételt hasznos hónapról hónapra megkérdőjelezni. Tegyük fel a kérdést: biztosan megér ez nekem ennyit?
Ahhoz, hogy valóban megtakaríthassunk némi pénzt, fontos, hogy akkor is vezessük a kiadási naplót és akkor is gondoljuk át a tételeket, ha a jövedelmünk esetleg nőni kezd. Ha megvan az a szint, amivel elégedettek vagyunk, Takács azt javasolja, a fizetésemelést követően se növeljük a kiadásainkat. Sőt, törekedjünk rá, hogy minél lejjebb szorítsuk a felesleges költekezéseket, így ugyanis a számlánkon maradt pénzt megtakaríthatjuk.
Tapasztalatairól, mindennapjairól mostantól hetente számolunk be a Pénzcentrumon. Következő cikkünkben elárulja, hogyan változott meg az élete, hogyan alakultak a kiadásai, miután felmondott a munkahelyén.








