Farkas András emlékeztetett: a számításnál korábban figyelmen kívül kellett hagyni azokat a napokat, amikor nem volt járulékalapot képező kereset.
"Október 1-jén, az Idősek Világnapján fel kell hogy hívjuk a figyelmet az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás jelentőségére" - jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. Mutatjuk azokat az élethelyzeteket, amelyekben különösen magas a kockázata az időskori elszegényedésnek, még úgy is, hogy adott esetben nincsenek a jelenben megélhetési problémáik az érintetteknek.
25 évvel ezelőtt nyilvánította az ENSZ közgyűlése október 1-jét az Idősek Világnapjává. Az azóta eltelt időben a Föld összlakossága "csak" 48 százalékkal nőtt az ENSZ adatai szerint, ugyanez idő alatt 166 százalékkal, 800 millió fő fölé bővült a 60 év felettiek száma. A fejlett nyugati társadalmakban még sokkal gyorsabb volt az ütem: csak 2000 óta 64 százalékkal bővült a 60 fölöttiek létszáma a magasabb jövedelmű országokban, miközben a teljes népesség száma mindössze 20 százalékkal bővült.Magyarországon ez idő alatt 19-ről 25%-ra nőtt a 60 éven felüliek aránya, és a társadalom további idősödése valószínűsíthető.
- hívja fel rá a figyelmet Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.
A közvélekedés általában az, hogy minél többet dolgozunk és minél több a bérünk, annál jobbak a nyugdíjjal kapcsolatos kilátásaink. Az ideális az lenne, ha minden munkavállalót - valós bérszintjének megfelelően - bejelentene munkaadója, s így az jövedelme alapján az állami nyugdíj mellett igénybe vehető adókedvezményhez is hozzájutna.
Bőven akadnak azonban olyan élethelyzetek, amikor a felszínes becsléstől és várakozásoktól messze elmaradhat az illető valós nyugdíja. Egyes becslések szerint ezekkel a problémákkal az aktív lakosság közel felének szembe kell majd néznie. Még ha valaki úgy is tekint vissza, hogy egész életében dolgozott, az elismert évek száma és a járulékfizetés mértéke ezt nem feltétlenül tükrözi vissza.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Melyek ezek az élethelyzetek?
- 1. Háztartásbeliként dolgozók: Bár számos nemzetközi kutatás és javaslat szól ma már arról, hogy a házimunka, a gyereknevelés komoly fizikai munkával ér fel és anyagilag is nélkülözhetetlen a családok számára, ezért egyedi elbírálás alá kellene esnie. Mivel azonban ez esetben nincs bejelentett jövedelem, nincs járulékbefizetés, ezért nem képződik nyugdíjjogosultság sem.
- 2. Vállalkozók: Akik vállalkozóként dolgoznak, hajlamosak a cég érdekében a közterhek minimalizálása érdekében alacsonyabb bért megítélni maguknak, esetleg részidős foglalkoztatásban bejelenteni magukat. Eközben szükségleteiket a cégben elszámolva vagy a házipénztár terhére, esetleg más módon fedezik. Noha természetesen a KSH szerinti közel 300 ezer egyéni vállalkozó és a több mint 150 ezer társas vállalkozásban közreműködő tulajdonos nem mindegyike jár el így, a szakértők becslése szerint 100 ezerre tehető azok száma, akik nem fordítanak kellő figyelmet jövendő nyugdíjukra.
- 3. Külföldön munkát vállalók: A külföldön fizetett járulékok révén külföldi nyugdíjra talán jogosultságot szerezhetnek, a magyar nyugdíjuk számítása során viszont nem vehető majd figyelembe semmilyen olyan kereset, amely után nem itthon fizettek nyugdíjjárulékot.
- 4. Szürkén vagy feketén foglalkoztatottak: A bejelentés nélkül vagy "borítékkal kiegészített" minimálbérrel honorált munkavállalók igen nehéz helyzetben találhatják majd magukat, ha elérik a nyugdíjkorhatárt.
- 5. Tőkejövedelemből élők: Legyen szó tőzsdézésről, kisvállalati üzletrészekbe fektetésről vagy akár lakáskiadásról, az ilyenformán szerzett jövedelmek és az ezekből fenntartott élet nem garantálja automatikusan a nyugodt és felhőtlen időskort. A tőkejövedelmek után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, viszont így a nyugdíjszámítás során sem számítanak. Amennyiben a forgatott tőke mértéke jelentősen csökken, esetleg komolyabb kiadásokra szorul az ember, akkor már a remélhető hozam is visszaesik, és bevételek híján egy lefelé tartó spirálba kerülhet a nyugdíjas.

Szavazást kezdeményez a Parlament: 440 ezer idősnek jöhet a rendkívüli nyugdíjemelés Magyarországon?
A KSH adatai alapján a 65 éves és idősebb társaink nagyon szűkös megélhetéséhez jelenleg minimum havi 140 ezer forintra van szükség.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


