A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,7 pontos, 0,1 százalékos emelkedéssel, 78 741,84 ponton zárt pénteken.
Hat köztiszteletben álló szakember támogatja az euró bevezetéséért indított népszavazási kezdeményezését a Polgári Világ Pártjának.
A Polgári Világ Pártja augusztus 14-én, országos népszavazást kezdeményezett az euró bevezetése érdekében. Egészen pontosan azért, hogy Magyarország haladéktalanul lépjen be az euró előszobáját jelentő ERM II rendszerbe. Kezdeményezésüket azzal indokolták, hogy "megragadjuk az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjünk a még szorosabban egységesülő európai családunkhoz, az Európai Unióhoz." - írja közleményében a párt.
- Balázs Péter, közgazdász, diplomata. 2004-ben az első Magyarország által delegált biztos az Európai Bizottságban. 2009. április 16-tól 2010. május 29-ig Magyarország külügyminisztere.
- Bod Péter Ákos, közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora. 1990 és 1991 között országgyűlési képviselő, majd 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között a FIDESZ lehetséges miniszterelnök-jelöltje.
- Jeszenszky Géza, történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata. 1990 és 1994 között az Antall-kormány külügyminisztere. Később az Orbán-kormányok alatt először 1998 és 2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011 és 2014 között norvégiai és izlandi nagykövete.
- Kolosi Tamás, szociológus, a szociológiai tudományok doktora, a Tárki alapítója és elnöke. A társadalmi rétegződés és a társadalmi egyenlőtlenségek elismert hazai és nemzetközi szaktekintélye. 1989-90-ben Németh Miklós, 1998 és 2002 között pedig Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója.
- Mizsei Kálmán, közgazdász, 2001 és 2006 között az ENSZ főtitkár-helyettese, később az Európai Unió moldovai különmegbízottja, majd 2014-15-ben az EU ukrajnai reformmissziójának vezetője.
- Surányi György, közgazdász, a közgazdaságtudományok kandidátusa, egyetemi tanár. A rendszerváltás után a Magyar Nemzeti Bank elnöke 1990 és 1991 között, majd később még egyszer, 1995 és 2001 között. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi tanácsadója.
Rengeteget bukott, aki ide rakta a pénzét 2024-ben: kerülik ezt a részvényt a magyarok, mint a tüzet
Alaposan megszedhette magát 2024-ben, aki jó papírokba fektetett akár a magyar, akár a nemzetközi részvénypiacon.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.