3 °C Budapest

Komoly gondjaid lehetnek, ha erre nem készíted fel most a gyereket

2017. július 3. 11:30

Magyarországon közel 87 ezer diák kezdi el 2017 szeptemberében a középiskolát, közülük mintegy tizenhétezren költöznek kollégiumba. Ez komoly pénzügyi és logisztikai tervezést igényel a családoktól, önállósodást a fiataloktól. A pihenés és nyaralás mellett így érdemes a felkészülésre is időt, figyelmet fordítani. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői körbejárták, hogyan lehet a pénzügyi tudatosság jegyében felkészülni a nagy változásra.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint idén összesen 95 488 gyerek adta be jelentkezését a közel 780 középiskola valamelyikébe, ahová 86 978 diák - azaz mintegy 90 százalékuk- sikeresen felvételizett. Azok számára, akik az iskolaváltás miatt otthonról kollégiumba költöznek, a valódi önállósodás kezdetét is jelenti ez az időszak. Az állami és egyházi kollégiumok ugyan díjmentes lakhatást biztosítanak a diákoknak, de a költözés biztos, hogy anyagi terhet jelent a családnak. Az étkezés, a közlekedés olyan kiadások, amelyekkel nem, vagy csak részben kellett korábban számolni.

A napi étkezés kollégiumi szállás esetén valamivel 1000 forint alatt van. Előre érdemes tervezni, hogy hány hétvégére utazik haza a gyermek, hiszen ez az utazás és az ellátás költségét is befolyásolja.

Az alapvető kiadások így átlagosan 20-28 ezer forint is lehet.

A havi hazautazásra pedig érdemes alkalmanként 1500 és 4000 forinti közötti összeggel számolni. Sokan 14-15 éves korukra már tisztában vannak az alapvető pénzügyi fogalmakkal, a kollégiumba költözés azonban megköveteli, hogy a gyakorlatban is önállóan kezeljék pénzügyeiket. A költségek egy részének rendezését ugyanis a diákoknak kell intézni, így fontos, hogy magabiztosan és megbízhatóan bánjanak a zsebpénzükkel.

A váltás a gyerekek közegére, tudatosságára és személyiségfejlődésére is hatással lesz, ami igényeikben is megmutatkozik majd. Dr. Horváth Györgyi klinikai szakpszichológus szerint a kollégiumba költözés egy szükséges, de pozitív változás. "A felvételi utáni sikerérzet hatására a gyerekek motiválttá és magabiztossá válnak, hiszen előrelépésként élik meg a folyamatot." - fogalmazott a szakember.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A pénzügyi tudatosság az önmegvalósítás része, ahol fontos, hogy a fiatalok érezzék szüleik bizalmát, mert ez növeli ambícióikat. Jelenleg a K&H több mint 50 ezer ifjúsági számlacsomagot kezel a 6 és 18 év közötti korosztály számára, amely azt mutatja, hogy ennek a generációnak már elengedhetetlen az önálló financiális gondolkodás és cselekvés, amit azonban kisiskolásként célszerű megalapozni"

- fogalmazott Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. december 4. 14:18
Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes é...
Kiszámoló  |  2024. december 4. 11:55
Többen ki szoktak javítani, mert úgymond tranzakciós adónak hívom az eredeti elnevezése szerint tran...
Holdblog  |  2024. december 4. 08:00
Az Nvidia az amerikai piac sztárbefektetése, A részvény, amit a legtöbben keresnek. De mi várhat rá...
Kasza Elliott-tal  |  2024. december 3. 19:08
Három hónapja írtam róla, akkor abban reménykedtem, hogy menni fog fölfelé 28 dollárig. Ment is, na...
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 4. szerda
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?