12 °C Budapest
Tőzsdei piac kijelző táblája az utcán, amely a tőzsdei összeomlást mutatja piros színben

BÉT: enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

MTI
2025. február 18. 08:55

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 217,86 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 87 759,96 ponton zárt hétfőn.  

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője keddi előrejelzésében kiemelte, hétfőn kisebb pozitív korrekcióval zárt a hazai részvényindex, a keddi kereskedés is enyhe emelkedéssel indulhat.

A vezető részvények közül az OTP továbbra is negatív korrekciós hullámban van, fontos támasz az árfolyamában 24 360 forintnál látható, amelyet tesztelt is hétfőn, letörése esetén 23 781 forintnál adódna a 30 napos mozgóátlag. Felfelé továbbra is 24 870 forintnál látható ellenállási szint. Az OTP-részvények ára hétfőn 100 forinttal, 0,41 százalékkal 24 400 forintra csökkent, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol a pénteki csökkenés után hétfőn ismét emelkedni tudott, erős ellenállás 3000 forintnál húzódik, míg 2964 forintnál támasz látható a papír árfolyamában. Hétfőn a Mol 40 forinttal, 1,36 százalékkal 2990 forintra erősödött, 779,0 millió forintos forgalomban.

A Richter grafikonján a fontos szintek változatlanok, 10 680 forintnál támasz, 11 000 forintnál ellenállás látható. A Richter-papírok árfolyama hétfőn 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 710 forintra esett, a részvények forgalma 931,0 millió forintot ért el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom felfelé mozdult, támasz továbbra is 1414 forintnál, ellenállás 1458 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama hétfőn 16 forinttal, 1,13 százalékkal 1438 forintra nőtt, forgalma 216,8 millió forint volt.

Varga Zoltán előrejelzésében kitért arra, hogy 200 napos mozgóátlag közelében van az euró-forint árfolyam. A meghatározó támasz jelenleg 400,43 forintnál húzódik, amelynek közelében megtorpant a forint erősödése, míg az első fontosabb ellenállási szint 405 forintnál látható.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 102,99 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel 92 882,06 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 10. 18:16
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartotta...
Holdblog  |  2025. május 10. 10:18
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai...
Kiszámoló  |  2025. május 10. 07:48
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú...
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01