A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX kedden 159,35 ponttal, azaz 0,15%-kal esett vissza, és 104 031,29 ponton zárt. A forgalom 12,3 milliárd forintot tett ki.

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az elemző szerint, kedden a BUX 112,98 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 87 713,73 ponton, történelmi csúcson zárt.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerdai előrejelzésében kiemelte, kedden 88 ezer pont felett is járt a BUX index, a magyar részvényindex 88 112 pontnál állította be újabb rekordját, szerdán újabb csúcstámadás jöhet. A kedvező befektetői hangulat alapján szerdán emelkedésre számítanak a nyitáskor.
Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 24 870 forintnál húzódik ellenállás, míg 24 360 forintnál támasz. Az OTP-részvények ára kedden 100 forinttal, 0,41 százalékkal 24 580 forintra csökkent, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
A Richter hétfőn kitört a csökkenő trendcsatornából, kedden megerősítette árfolyamát, a következő fontos ellenállás 11 ezer forintnál húzódik, míg támaszt a korábbi trendvonal jelent, 10 700 forint közelében található. A Richter-papírok árfolyama kedden 80 forinttal, 0,74 százalékkal 10 930 forintra emelkedett, a részvények forgalma 5,0 milliárd forintot ért el.
A Mol is folytatta az emelkedést, a következő akadály 2964 forintnál látható, amelyet a 3 ezer forintos szint követ. A Mol árfolyama kedden 14 forinttal, 0,48 százalékkal 2960 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom továbbra is az 1414 forintos szint alatt mozog, amely fontos ellenállást képez, támasz pedig 1386 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,71 százalékkal 1412 forintra nőtt, forgalma 202,2 millió forint volt kedden.
Tovább erősödött a forint. A keddi kereskedésben folytatódott a trend, az euró-forint jegyzése a 403-as szint alá került, ahol rövid távú támasz húzódik, alatta 402-nél egy korábbi kitörési szint, majd 400,14-nél a 200 napos mozgóátlag. A dollár-forint árfolyama a 388-389-es támasz-zónában mozog, amelynek szignifikáns letörése nagyobb teret nyitna meg lefelé - írta Varga Zoltán.

Ennyi volt, jöhet a nagy bitcoin-zuhanás? Gyűlnek a viharfelhők, érdemes átgondolni a befektetéseket
A bitcoin történelmi négyéves ciklusa felbomlóban van, mivel a befektetői összetétel változása és a támogató szabályozási környezet átformálja a kriptovaluta piaci dinamikáját.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


