A kriptovaluta tőzsde egy online piactér, ahol a felhasználók vásárolnak, eladnak és kereskednek.

BÉT: mérsékelt elmozdulással indulhat a kereskedés a budapesti tőzsdén

MTI
2024. augusztus 23. 09:05

Mérsékelt elmozdulással indulhat a kereskedés a budapesti tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján, a délután azonban izgalmasabb lehet. A BUX 97,72 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 73 239,70 ponton zárt csütörtökön.  

Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője szerint fontos szinten, 18 200 forint körül stabilizálódott az OTP árfolyama, a következő ellenállás 18 770 forintnál adódhat. Csütörtökön a bankpapír ára zárásra 40 forinttal, 0,22 százalékkal 18 405 forintra csökkent, forgalma 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Richter folytatta az emelkedést, a következő meghatározó ellenállási zóna 10 800 - 11 000 forint, míg a 10 560 forintos szint már támaszt jelent - írta az elemző. A papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 650 forintra nőtt az előző nap, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A Mol 2740 forintos szint felett zárt, a következő ellenállás 2784 forintnál van - írta Varga Zoltán, és arra is kitért, hogy a Citi 2900 forintról 3400 forintra emelte a Mol célárfolyamát, az ajánlást semlegesről vételre módosították. Jelenleg 8 elemző vételre, 5 tartásra ajánlja a vállalat részvényeit, a medián célárfolyam 3425 forint. A Mol csütörtökön 22 forinttal, 0,81 százalékkal 2750 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom az elemző szerint továbbra is bizonytalankodik, fontos támasz van 1045 forint közelében, míg ellenállás 1062 forintnál. Előző nap a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,57 százalékkal 1048 forintra esett, forgalma 544,0 millió forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A délutáni órákban Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszéde hozhat izgalmakat, és akár a hazai részvénypiacra is hatással lehet - írta Varga Zoltán.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. szeptember 12. 18:41
A kormányközeli publicista buzizós bejegyzése nem érhető el többé a Facebookon.
Bankmonitor  |  2024. szeptember 12. 16:23
Bankszámláink és bankkártyáink sokkal több lehetőséget nyújthatnak, mint azt elsőre gondolnánk. Tíze...
Kiszámoló  |  2024. szeptember 12. 14:06
Ahogy arról írtam már, megjelent a szamlazz.hu csapatának az új szolgáltatása, a Binx vállalkozói sz...
Holdblog  |  2024. szeptember 12. 07:55
Ha van a tőzsdei buboréknak tankönyvi példája, akkor azt Donald Trump körül érdemes keresni. A volt...
Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 12. csütörtök
Mária
37. hét
Szeptember 12.
Programozók napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?