16 °C Budapest
Photo of colorful typical hungarian village outdoor. rural countryside town

Itt a lista Magyarország sztártelepüléseiről: még a csapból is pénz folyik, dőzsölnek a helyi családok

2024. augusztus 15. 05:34

A 2022-es helyi iparűzési adó (HIPA) bevételek megoszlása jelentős eltéréseket mutat a magyar települések között, hiszen míg a olyan nagyvárosok esetén, mint például Paks városa az egy lakosra jutó HIPA bevétel közel 289 ezer forint volt az atomerőműnek köszönhetően, addig más, kisebb településeken ez az összeg nem éri el az 1 000 forintot sem. Ebből is látszik milyen jelentős bevételt jelent egy önkormányzatnak ez az adó és ezzel érhetőbbé válik a jelenleg Pakson kialakult vitás helyzet is. Az országos adatok azt mutatják, hogy a HIPA bevételek szorosan összefüggenek a települések gazdasági aktivitásával és a vállalkozások jelenlétével, ezért a kisebb települések gyakran alig részesülnek ebből a fontos bevételi forrásból.

Azok után, hogy megnéztük a bruttó befolyó jövedelem alapján, hogy melyek az ország leggazdagabb és legszegényebb települései és mégis mekkora a jövedelmi szakadék hazánkban. Most azt vizsgáltuk meg, hogy hogyan alakultak 2022-ben a helyi iparűzési adó bevételekből származó megoszlások. A helyi iparűzési adó (HIPA vagy IPA) az önkormányzatok egyik legfontosabb bevételi forrása, amelyből többek között a települések fejlesztéseit finanszírozzák. Ezt az adót minden vállalkozás köteles fizetni, amely az adott önkormányzat területén működik, székhelye vagy telephelye alapján. Több olyan magyar település is van, ahol ez az adó jelenti az adott önkormányzat legnagyobb bevételi forrását. Erre jól példa Paks is, ahol az atomerőmű miatt 2022-ben az egy lakosra jutó HIPA bevétel közel 289 ezer forint volt.

Ehhez képest ahogy azt mi is megírtuk augusztus elején robbant a botrány, ugyanis a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította Paks városát, a Paksi Atomerőműhöz kapcsolódó beruházások miatt. Az övezettel kapcsolatos döntéseket Tolna Vármegye Önkormányzata fogja irányítani, így az önkormányzati tulajdonba kerülő közterületek is az ő felügyeletük alá esnek. A Pakstól származó adóbevétel 62,5%-a Tolna, 37,5%-a Bács-Kiskun vármegyét illeti meg, amit helyi fejlesztésekre kell fordítani. A kormány döntését az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzettel indokolta, bár sokan úgy vélik, a háttérben politikai motivációk is állhatnak, mivel Paks új polgármestere a baloldali Heringes Anita lett.

Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) adatbázisa szerint 2022-ben a HIPA bevételek jelentősen eltértek a települések között, és vannak olyan helyek is, ahol nem kellett HIPA-t fizetni, a továbbiakban ezeket az adatokat elemezzük részletesen. 

Legtöbb és legkevesebb HIPA bevételt szerző települések

A következőkben egy-egy táblázatban összegeztük a 10 legtöbb és legkevesebb bevételt szerző településeket. Megnéztük az adatokat lakosságarányosan és úgy is, hogy felszoroztuk az adatokat az adott település népességszámával. A táblázatokban érdekességként feltüntettünk néhány releváns adatot az adott településekről, úgy, mint az elhelyezkedése vármegyei szinten és a település típusa. Azt viszont fontos kiemelni, hogy Budapest nem szerepel a táblázatot adó adatok között, mivel elég egyértelműen vezető pozíciót foglalna el a főváros, hiszen itt található a legtöbb vállalkozás és munkahely. 

A leginkább meglepő, hogy a legnagyobb értékéhez tartozó község a Baranya vármegyei Várad községe. Ami azért igen meghökkentő, mert egy olyan településről van, ahol az internetes keresések szerint nem található semmilyen jelentős vállalkozás vagy cég, emellett pedig azért is meglepő, mert ahogy azt tavaly is megírtuk Váradnak közösen összevont önkormányzata van több másik, a térségben lévő községgel (összevont néven: Kétújfalui Közös Önkormányzati Hivatal), és ami érdekesség, hogy ezek közül Bürüs és Gyöngyösmellék szintén a top 10-es legtöbb HIPA bevételt elszámoló települések közé tartozott 2021-ben és 2022-ben is.

Az iparűzési adó fizetése mindig annak az önkormányzatnak az irányában történik, ahová a vállalkozás székhelye (szabadon választott helyszín, ami a cég alapító okiratában szerepel) és telephelye (ahol a vállalkozói tevékenység zajlik – pl. iroda, gyár, üzem, termőföld stb.) be van jelentve. Igen gyakori, hogy a telephely és a székhely nem egyezik meg egy vállalkozás esetén. Ilyenkor pedig az iparűzési adó szabályai lehetővé teszik az iparűzési adó megosztását a telephelyhez és a székhelyhez tartozó önkormányzatok között. Szóval elképzelhető, hogy ezen a településen úgy van bejelentve az adott vállalkozás, hogy a telephely nem ott található. De erre vonatkozóan nem található semmilyen információ az interneten, így ezt nem kijelenthető egyértelműen.

Visszacsatolva a jelenleg kialakult paksi helyzetre, külön megnéztük, hogy Paks hol helyezkedik el lakosságarányos listában. Ugyan jól látható, hogy a top10-ben nincsen benne, de a top20-as listában már a 19.helyet foglalja a város. 2022-ben helyi önkormányzat iparűzési adó bevétele, egy lakosra 289,1 ezer forint volt, ami összesen ha felszorzunk a lakosok számával 5 255 548 900 forintot jelent. Tehát jól látható, hogy igencsak jogos a megválasztott polgármester és a lakosok kiakadása, mivel

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

igen jelentős összegtől fosztották meg Paksot az új rendelettel. 

A következő táblában felszoroztuk a népességszámokkal az adatokat, így nem meglepő módon többségében megyeszékhelyek és nagyobb városok foglalnak helyet a top listában. Mivel ezeken a helyeken jóval többen élnek, mint a pár százfős községekben. Ezért is érdemesebb alapul venni a vizsgálat során az előző táblát. Sorra olyan települések vannak így a lista elején, ahol nagy gyárak foglalnak helyet, például Győrben az Audi gyár, ami jócskán növeli a város HIPA bevételét. 

Érdemes megvizsgálni a lista másik végét is. Itt fontos megemlíteni, hogy természetesen egy település önkormányzata dönthet úgy is hogy 0 forintban határozza meg a HIPA-t. Elsőre talán nem tűnik túl jövedelmező döntésnek, ugyanakkor arra jó célt tud szolgálni, hogy az adómentességre való tekintettel több cég döntsön az ilyen kisebb települések mellett, melyek a helyi lakosoknak tudnak munkát biztosítani. Ezeken a kisebb településeken igen jelentős az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, elsősorban segélyből élő emberek aránya, akiknek az elhelyezkedés egy stabil munkahelyen valódi kihívást jelent. 

Egy korábbi tanulmányban is rámutattak arra, hogy az adómentes körben a 100-500 fős települések teszik ki a legnagyobb részt, 55 százalékot. A legkisebbek és a közepes méretűek (100 fő alattiak, illetve 501-1000 fős települések) körülbelül egyenlő arányban (15% és 18%) jelennek meg.  De az is nagyon látványos, hogy azok a települések, ahol 1 000 fő feletti a lakosságszám csupán az adómentes területek 12%-át teszik ki. Az elemzésben azt is kiemelték, hogy a kisebb települések HIPA mentessége valóban javulást mutat az önkormányzati számok terén. Értelemszerűen ezeket a településeket kivettük a listából és úgy néztük meg, hogy mely községekben, városokban a legalacsonyabb a HIPA bevétel. 

A legkevesebb HIPA-ból származó bevételek között is kisebb községek találhatóak. Tehát, ha kivesszük a 0 forintos településeket, így is látható a táblázatban, hogy a top 10 legkevesebb bevétel szerző község mind 1 000 forint/fő alatti értéket hoznak. Valamint azt is igen látvány, hogy míg a legtöbb adót szerző települések esetén a lakosságarányos és nem lakosságarányos adatok teljesen más listát hoztak létre, ebben az esetben ez nem elmondható. A következő táblában megnéztük a nem lakosságarányos adatokat és a lista gyakorlatilag ugyanazokból a kis községekből áll, csak a sorrend változik. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 172,03 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel 72 415,44 ponton zárt csütörtökön.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. szeptember 10. 17:10
Korábban BudaPest TV néven tervezték az indulást, de azt a Fővárosi Önkormányzat egy rendeletre hiva...
Kiszámoló  |  2024. szeptember 9. 14:38
Régen nagyon rossz volt, minden vagyon a kiváltságos kevesekhez vándorolt, a királyok és földesurak...
KonyhaKontrolling  |  2024. szeptember 9. 08:47
A napokban nagyon sok Youtube hirdetést kaptam, amiben egy humanitárius katasztrófa nevében kérték a...
Buxelliott  |  2024. szeptember 8. 11:08
Letört a 72800-as szint, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy immár sokkal nagyobb az esélye a déli...
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 11. szerda
Teodóra
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?