Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger.

Eljött a nagy fordulat a magyar tőzsdén? Erre készüljenek a befektetők

MTI
2024. augusztus 14. 09:08

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 519,6 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 71 832,47 ponton zárt kedden.     

Varga Zoltán kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama eltávolodott a 18 ezer forintos szinttől, amely komoly ellenállást képez, a következő támasz 17 530 forintnál látható. A JP Morgan 21 500 forintról 21 ezer forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát. Kedden az OTP-részvények ára 295 forinttal, 1,64 százalékkal 17 675 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol a 2 740 forintos támaszról fordult felfelé, amely továbbra is fontos szint, felül pedig 2785 forintnál húzódik az első fontosabb ellenállás. Az előző nap a Mol 16 forinttal, 0,58 százalékkal 2 764 forintra erősödött, 923,7 millió forintos forgalomban.

A Richter technikai képe továbbra is pozitív, bár kedden lefelé korrigált, árfolyamában a 10 290 forintos szint támaszt jelent, míg a következő potenciális ellenállás 10 560 forintnál húzódik. Kedden a Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 350 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom két mozgóátlag közé szorult be, az 50 napos átlag támaszt képez 1 058 forint közelében, a 30 napos átlag pedig ellenállást 1 074 forintnál. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,56 százalékkal 1066 forintra esett, forgalma 158,5 millió forint volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 172,03 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel 72 415,44 ponton zárt csütörtökön.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. szeptember 10. 17:10
Korábban BudaPest TV néven tervezték az indulást, de azt a Fővárosi Önkormányzat egy rendeletre hiva...
Kiszámoló  |  2024. szeptember 9. 14:38
Régen nagyon rossz volt, minden vagyon a kiváltságos kevesekhez vándorolt, a királyok és földesurak...
KonyhaKontrolling  |  2024. szeptember 9. 08:47
A napokban nagyon sok Youtube hirdetést kaptam, amiben egy humanitárius katasztrófa nevében kérték a...
Buxelliott  |  2024. szeptember 8. 11:08
Letört a 72800-as szint, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy immár sokkal nagyobb az esélye a déli...
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 11. szerda
Teodóra
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?