19 °C Budapest
Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger.

Így zárult csütörtök este a BÉT: akik ebbe tették a pénzüket ma igen jól jártak

MTI
2024. augusztus 8. 18:06

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 371,43 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel 71 925,82 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a csütörtöki nyitást követően még mindig az amerikai munkaerőpiac rossz adatai határozták meg a tőzsdeindexek alakulását, de a friss adatokból kiderült, hogy a nemzetközi szintű recessziós félelmek túlzottak voltak. A kereskedés ennek megfelelően délután magára talált a BÉT-en is, a komolyabb visszaesések a zárásra eltűntek az európai részvénypiacokról - mondta Czibere Ákos. A fellendülésből a Magyar Telekom nem profitált, pedig a vállalat szerdán közzétett féléves adatai felülmúlták a várakozásokat, a telekommunikációs indexek pedig mindenütt jól állnak a kontinensen. Az OTP erősödése bizonyára annak köszönhető, hogy a befektetők jó eredményt várnak a társaságtól, ezért még a féléves jelentés közlése előtt be akarnak vásárolni a bankpapírokból - tette hozzá.

A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2750 forintra erősödött 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,4 százalékkal 18 100 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,93 százalékkal 1064 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 120 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6511,56 ponton zárt csütörtökön, ez 41,83 pontos, 0,64 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: kissé csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 30. 12:50
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatójaként, valamint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Gazda...
ChikansPlanet  |  2025. május 30. 09:55
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 30. 07:48
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szi...
Kiszámoló  |  2025. május 29. 20:02
A kormány kitalálta, hogy az emberek elől el kell rejteni az adókat, hogy azt higgyék, hogy keveset...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?