A 16–19 éves lányok első számú közösségimédia-felülete egyértelműen a TikTok, a fiúk körében azonban a YouTube bizonyult népszerűbbnek.
Nesze neked egyszámjegyű infláció: a fiatalok ezt a saját bőrükön érzik, tovább száguldhat a drágulás
Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok egy friss felmérés szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.
Egyelőre nem igazán érzékelik a mindennapi kiadásaikban az infláció lassulását a 19-29 éves korosztály tagjai - legalábbis erre jutott a K&H ifjúsági index, amely a második negyedévben is vizsgálta, hogy a fiatalok mekkora inflációt érzékelnek.
A kutatás eredménye szerint idén májusban a válaszadók átlagosan 18 százalékos inflációról beszéltek. A 2023 elején elvégzett felmérésben 26 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok, ami gyakorlatilag megegyezett az akkori 26 százalékos tényadattal. Idén viszont már teljesen más a kép: az első negyedévben 19, a másodikban ehhez nagyon hasonló mértékű, 18 százalékos inflációról beszéltek átlagban.
Ezzel szemben a hivatalos adatok szerint idén májusban 4 százalékos volt a tizenkét hónapra visszatekintő infláció, az év első öt hónapjában pedig 3,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban.
Kevesen vannak 10 százalék alatt
A felmérésből kiderül az is, hogy a 19-25 évesek a 18 százalékos átlagnál valamivel alacsonyabb, 16 százalékos inflációt tapasztaltak májusban, az idősebbek, azaz a 26-29 évesek viszont 21 százalékos drágulást említettek átlagosan.
Mindössze tízből egy fiatal, azaz a válaszadók 10 százaléka mondta azt, hogy a ténylegeshez hasonló, 1-4 százalék körüli inflációt tapasztalt a napi költései alapján, 20 százalékuk pedig 5-10 százalékos áremelkedést érzékelt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Pozitív kontra negatív élmény
A fiatalok által érzékelt vagy gondolt átlagos infláció a felmérés adatai alapján több mint négyszerese a ténylegesnek, amiben szerepet játszhat az is, hogy sokaknál a negatív folyamatok, azaz az árak emelkedése vagy jelentős növekedése sokkal jobban megmarad az emlékezetben, mint a pozitív változásnak tekinthető árcsökkenés vagy a korábbinál jóval szolidabb árnövekedés.
Idén a tényadatok és az előrejelzések alapján a tavalyi éves átlagos 17,6 százalékos inflációnál visszafogottabb lehet az áremelkedés üteme. Németh Dávid, a K&H elemzője szerint ugyanis az év végére 5 százalék körüli infláció várható, az éves ütem pedig 4 százalék körül lehet.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.