Elemzők szerint december hagyományosan kedvező hozamokat hoz a nemesfémek számára.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,35 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 68 485,50 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy a BUX a nap folyamán emelkedett, de a kereskedés végére - főleg az OTP részvényeire érkezett - eladói nyomás hatására csökkent az index, a forgalom átlag körül alakult.
Kifejtette, a Budapesti Értéktőzsdén a reggeli nyitás után kimondottan jó hangulat volt, 10 óra körül 69 000 pont fölött járt az index. A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekomra érkezett vállalati hír, a cég makedón leányvállalata osztalékot fog fizetni számára.
Az Equilor elemzője kiemelte, Európában negatív volt a hangulat egész nap a részvénypiacon. Délután tették közzé a német inflációs adatot, amely a vártnál valamelyest kedvezőtlenebb lett, és ez állhat a befektetői hangulat romlása mögött. A vártnál valamivel magasabb német infláció csökkenti annak a lehetőségét, hogy az Európai Központi Bank (EKB) beindíthatja a kamatvágásokat - tette hozzá.
Az amerikai piacokon az európaihoz hasonlóan estek az indexek. Az Amerikai Egyesült Államokban péntek délután közlik az egyik fontosabb inflációs adatot, a személyi fogyasztást mutató PCE indexet, amelyet az amerikai jegybank is követni szokott. A piacokon enyhébb félelem lehet amiatt, hogy a vártnál esetleg kedvezőtlenebb lehet az adat, és emiatt biztonsági eszközeladás történik - mondta Czibere Ákos.
A Mol 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2802 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,06 százalékkal 17 510 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,81 százalékkal 997 forintra nőtt, forgalma 785,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,56 százalékkal 9 140 forintra esett, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6289,53 ponton zárt szerdán, ez 62,42 pontos, 1 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








