Hét pontban tisztázza a befektetés-ellenőrzés kapcsán kialakult helyzetet az NGM.

Itt a VIP-naptár, most bárki ingyen megszerezheti: óriási segítséget kapnak a magyar családok
A 2024-es évre is elkészítettük a Pénzcentrum Családi Tervező Naptárat, hogy mindenki precízen nyomon tudja követni a háztartás programjait, és a kitűzött pénzügyi célokat. Töltsd le Te is ingyen a 2024-es határidőnaplót, nyomtasd ki a megfelelő hónapot, és vezesd rajta családtagjaid összes programját. Így biztos nem maradsz majd le semmiről, ráadásul a pénzügyeid is rendben lesznek.
A magyarok 52 százaléka érzi úgy, hogy az utóbbi 2-3 évben romlott az anygi helyzetük - derült ki egy friss felmérésből. Ez elég nagy romlás, ugyanis 2022 végén még csak 44 százalék mondta azt, hogy rosszabbul él, mint pár évvel korábban. Régiós összevetésben egyébként (Csehország, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia) csak a horvátoknál rosszabb valamelyest a helyzet, náluk 53 százalék jelölte meg azt a választ, hogy romlottak az anyagi körülményei. Mindezzel szemben Romániában az egy évvel korábbi 38 százalékhoz képest most csak 29 százalék azoknak az aránya, akik úgy érzik, rosszabbul élnek.
A visszafogottabb költekezés a karácsonyi időszakra is rányomta a bélyegét: egy másik felmérés szerint a magyarok 42 százaléka például kimondottan akciós ajándékokat vásárolt, 34 százalék pedig az árösszehasonlító oldalakat is böngészte, mielőtt megvette volna az ajándékokat. Emellett a válaszadók több mint negyede (27%) mondta azt, hogy igyekezett mérsékelni az ünnepi kiadásokat például azzal, hogy a családból mindenki csak egy ajándékot kapott.
Mindennek kapcsán Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős területének vezetője arról beszélt, hogy a lakosság a jelenlegi gazdasági helyzetben inkább a rövid távú és gyorsan felhasználható megtakarításokat részesíti előnyben,
tízből négy bankolónak nincs nagyobb összegű félretett pénze.
Sőt, mint interjúnkban Tuli Péter, a HOLD Alapkezelő intézményi üzletágvezetője kifejtette, a hazai befektetési portfóliók összetétele nagyon konzervatív hazánkban - már, akinek van megtakarítása. Ő is megerősítette, hogy az "átlagmagyar" nem szeret hosszab távra elköteleződni.
Ahogy megyünk lefele a jövedelmi osztályokban, egyre kevesebben, majd pedig a kispénzűek egyáltalán nem tartanak hosszú távú befektetéseket. Többek között állampapírból is preferálja a lakosság a rövidebb, egyéves lejáratú magyar állampapírt
- fogalmazott. És az is probléma szerinte, hogy ahogyan haladunk lejjebb a jövedelmi szinteken, egyre kevésbé van képben a lakosság, tanácstalan, hogy hogyan is kéne kinézni ma a megtakarításoknak, és valószínűleg egyre kevesebbet is foglalkoznak vele.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Segítség az első lépésekhez: Pénzcentrum Családi Tervező Naptár 2024!
Ahogyan Tuli Péter is rávilágított, sokan nem tudják, hogyan is lenne érdemes belekezdeni a spórolásba, vagy a vésztartalékok felépítésébe.
Nos, a nulladik és egyben legfontosabb lépés a pontos és precíz tervezés!
Ahogy a háztartások költségvetését a "kockás füzet", vagy adott esetben egy jó applikáció, úgy a család(tagok) legfontosabb programjait, terveit, elérendő céljait (legyen szó például a megtakarításokról, vagy a költekezés visszafogásáról) egy jó tervező naptár tartja össze. Éppen ezért sokéves szokásunkat követve a Pénzcentrum 2024-ben is Családi Tervező Naptárral segít olvasóinak.
Ha az idei évben nem akarsz váratlan eseményeket, elfelejtett évfordulókat, vagy névnapokat, akkor töltsd le ingyen az alábbi linkről a Pénzcetrum Családi Tervező Naptár 2024-es verzióját, nyomtasd ki az aktuális hónapot, és tedd ki otthon egy jól látható helyre, például a hűtőszekrényre, hogy minden családtag beírhassa havi menetrendjét. Külön szekciót szenteltünk az elérendő céloknak is, ne légy rest azt is teljesen kitölteni!
A 2024-es Pénzcentrum Családi Tervező Naptár LETÖLTÉSE!

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


