Kik ma a világ legvagyonosabb emberei? Hol koncentrálódik a vagyon a világban? Melyek azok a szakmák, amelyekben a legtöbb pénzt lehet ma keresni? Itt vannak...

December 1-én délelőtt tíz órától a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály és Kurali Zoltán, akik bemutatták a 2024-es finanszírozási tervet. Azt járták körbe, hogy milyen úton vonna be forrásokat jövőre az állam, hogy fedezze a költségvetési hiányt és a lejáró állampapírokat. A kormány egyelőre kitart jövőre a 2,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány mellett, az elemzők és közgazdászok szerint azonban komoly kihívás lesz ennek teljesítése.
Az adósságot csökkenő pályán tartjuk, a tavalyi 73,3 százalékról idén 70 százalék környékére, jövőre pedig 67 százaléákra csökkenhet. Emellett az államadósság átlagos hátralévő futamideje nőtt, és az adósság szerkezete kedvezőbbé vált, csökkent a külföldiek aránya.
Az ország stabilitása a lakosság erőteljesebb bevonásával valósul meg, ma már az államadósság 22 százalékát finanszírozza a lakosság
- emelte ki Varga Mihály a elején. Majd hozzátette, hogy az idén is mintegy 40 ezerrel bővült a lakossági állampapír-befektetők száma, ami már 830 ezer embert jelent.
A sajtótájékoztató főbb megállapításai:
- A tavalyi évvel összehasonlítva a forint most sokkal erősebb és sokkal kevésbé változékony, ez segíti a finanszírozási kondíciókat - mondja Kurali Zoltán.
- Továbbra sem tervezi a kormány a PMÁP visszavásárlási árfolyamának módosítását 99 százalékról, ez így marad.
- A belföldi intézményi befektetők tulajdoni aránya csökkent a teljes adósságon belül, a lakosság részaránya növekedett, illetve a külföldi befektetők aránya is növekedett az év elején, azóta stagnált. Várakozások szerint a bankok vissza fognak jönni és vásárolni fognak állampapírokat, ami a külföldi résztulajdon csökkenését fogja eredményezni - mondta el az adósságkezelő vezérigazgatója.
- A kamatkiadások emelkedése elsősorban a belföldi befektetők felé valósult meg, a külföldi szereplők felé kisebb mértékű volt a növekedés. A kamatkiadások jövőre még minimálisan csökkenhetnek, az igazi fordulat csak 2025-ben jöhet- mondta Kurali Zoltán.
- A lakossági befektetők esetében megvalósul majd az egyszerűsített számlanyitás a Magyar Államkincstárban. Új termékek jelennek meg, úgy mint a 3 éves fix állampapír: FIXMÁP, 5 éves bónusz állampapír, aminek a PMÁP-hoz hasonlóan lesz hozamprémiuma és júniusban a MÁP+ ötödik születésnapja alkalmával megújul az állampapír is. A jövőben nem ötéves, hanem egyéves papírként fogják kezelni, de továbbra is ötéves papír lesz.
- Maximum 2 milliárd dollárnyi és egymilliárd eurónyi devizakötvénnyel számolnak 2024-ben, utóbbi várhatóan zöld kötvény lesz.
- Jelenleg nincs terítéken a költségvetés módosítása.
- Az idei 4% körüli GDP-arányos kamatkiadás jövőre még csak minimálisan csökkenhet, de 2025-ben már közelebb lehet a 3, mint a 4 százalékhoz, 2026-ban pedig reményeink szerint 3 százalék alatt lesz - mondta Kurali.
- Az Uniós forrásokról pedig elmondták, hogy biztató részinformációk vannak az ügyben, de erről nem ők hivatottak beszámolni.
Kép forrása: MTI/MTVA

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


