Újabb üzemanyagár-változás jön: a szerdai gázolajdrágulás után péntektől a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára is emelkedik bruttó 2 forinttal

Ezt a legtöbb magyar szülő elrontja: végzetes lehet a gyerekek jövőjére nézve, nehéz a visszaút
A pénzügyekkel kapcsolatos gondolatok, habitusok átörökítődnek szülőkről a gyermekekre, részben tudatosan, részben pedig tudattalan gesztusok, megnyilvánulások által - mondta Szél Dávid, pszichológus az RTL reggeli műsorában.
Ha valakinek a szülei szórják a pénzt, esetleg szerencsejátékoznak, a gyermekek sok esetben továbbviszik ezt a mintát, de legalábbis a mögöttes lelki folyamatokat, például a szorongást.
Az implicit minták, a ki nem mondott szavak, gesztusok alapján nevelnek a pénzügyek terén is. Fontos a tudatosítás, hogy legyenek tisztában azzal a szülők, amit ők közvetítenek, az hatással lesz a gyermek egész életére: nem csak érzelmileg, de anyagilag is stabil háttérre van szüksége. Ez nem feltétlenül gazdagságot jelent, hanem kiszámíthatóságot.
Őszintén az ő szintjén
- ez a mondat arra utal, hogy a gyermek értelmi érettségének szintjén kell a szülőknek transzparensen, nyíltan kommunikálni a pénzről, nem pedig a szorongásainkat átadni nekik.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakértő szerint érdemes minél korábban bevezetni a zsebpénzt, kis összeggel, hogy értse, nem azonnali jutalom, be kell osztani.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


