26 °C Budapest
An upset senior woman reading through a letter

Rengeteg magyar él tévhitben az öröklés kapcsán: ezt sokan nem tudják, óriásit bukhatnak

2023. november 1. 13:35

Az év első felében 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével végrendeletet, mint 2022 első hat hónapjában. Egyre gyakrabban végrendelkeznek házaspárok közösen, vagy egymással egyeztetve, a közjegyzők tapasztalatai szerint különösen akkor, ha a törvényi szabályozásnál többet juttatnának egymásnak vagy mozaikcsaládban élnek és korábbi kapcsolatukból is van gyermekük. A házaspárok közös végrendeletet is tehetnek, ennek kötöttségét azonban nem mindenki vállalja.

Évről-évre többen fordulnak közjegyzőhöz végrendelet készítése miatt, és idén sem szakadt meg a tendencia: az első félévben 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével végrendeletet, mint 2022 első hat hónapjában. A végintézkedésnek van egy speciális formája, amikor házaspárok együtt, egy közös végrendeletben döntenek arról, mi lesz hagyatékukkal az egyik és a másik fél halála után. Az új Polgári törvénykönyv 2014-es hatályba lépése óta egyre népszerűbb ez a lehetőség, 2022-ben másfélszer annyian tettek közös végrendeletet közjegyzőnél, mint 2021-ben, idén az idei első félévben pedig már majdnem ugyanannyian (81 százalék), mint tavaly az egész évben.

Nem mindegyik házaspár vállalja ugyanakkor a közös végrendelet kötöttségét. Az ugyanis érvényben marad az egyik fél halálát követően, köti a másik felet, módosításának vagy visszavonásának szigorú szabályai vannak. Akik nem vállalják ezt a halálon túli megkötést, azt a megoldást választják, hogy egymással egyeztetve, de mégis külön végrendelkeznek különvagyonukról és a közös vagyonból rájuk eső részről. A közjegyzők tapasztalatai szerint egyelőre még ez a gyakoribb a házaspároknál.

Eltérnek a törvény szerinti elosztástól, megelőzik a jogvitákat

Akár a közös, akár a két külön végrendeletet választják a házaspárok, általában egymás javára vagy leszármazóiknak juttatnak vagyonukból. Gyakran rendelkeznek hagyatékukról a nem az első házasságukban élők. Így meg tudják előzni a családi vitákat, előre meg tudják határozni, hogy közös és nem közös gyermekeik között kinek mennyit szánnak. Akár egymás gyermekeinek is juttathatnak saját különvagyonukból, ami a törvényes öröklés rendje szerint nem járna.

„Sok házaspár nem bízza a törvényi szabályozásra a haláluk után fennmaradó vagyon öröklését, hanem maguk kívánják meghatározni, hogy ki milyen arányban részesüljön a hagyatékukból. A közjegyzők tapasztalatai szerint a házasok gyakran juttatnak egymás javára többet, mint amennyit a törvényes öröklési rend alapján a házastárs örökölne. Az is sokszor előfordul, hogy a gyermekeik között osztják fel másképp a hagyatékot, mint ami a törvény szerint járna” – mondja Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Bárki szabadon rendelkezhet a vagyonáról

Örökölni kétféleképpen lehet: végintézkedéssel vagy, ha ilyen nem maradt az örökhagyó után, akkor a törvény alapján. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg.

Végrendeletében mindenki szabadon rendelkezhet arról, hogy kinek juttatja a vagyonát. Akár egy barát, egy keresztgyermek vagy egy karitatív célt szolgáló egyesület, civil szervezet javára is lehet végrendelkezni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Figyelni kell a szigorú szabályokra

Végrendeletet akár sajátkezűleg, elejétől végéig kézzel írva is lehet készíteni, ugyanakkor érdemes az okiratszerkesztési eljárás során közjegyző vagy ügyvéd segítségét igénybe venni. Egy végrendeletnek ugyanis – akár valaki egyedül, akár egy házaspár közösen teszi – szigorú formai és tartalmi követelményeknek kell megfelelnie, és elég egy apró hiba, hogy az érvénytelen legyen. A házilag szerkesztett végintézkedések sokszor hiányosak, hibásak, emiatt pedig érvénytelenek – ezt tapasztalják a közjegyzők.

A közjegyzőnél készített végintézkedésnek számos előnye van a „házilag megírt végrendelettel” szemben.  A közjegyző közreműködésével kiküszöbölhetjük azokat a formai és tartalmi hiányosságokat, melyekre hivatkozva az örökösök megtámadhatják azt a hagyatéki eljárás során. A közjegyzői okiratba foglalt végrendelet további előnye, hogy a végrendelkezés tényét minden esetben bejegyzik a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, így majd a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző is tudomást szerez róla, valamint ezáltal a végrendelkező végakarata is érvényesül.

A házastársak kizárólag írásban, és csak a házassági életközösségük fennállása alatt készíthetnek közös végrendeletet. A közös végrendeletben a házastársak egyaránt rendelkezhetnek a közös, illetve a különvagyonukról, valamint a házasságot megelőzően szerzett vagyonukról is. A közös végrendeletre egyedi szabályok vonatkoznak: hatálytalanná válik, ha a végrendelet megtétele után a házaspár életközössége megszakad és egyikük haláláig nem áll helyre, akkor is, ha hivatalosan nem váltak el. Szintén hatálytalanná válik a közös végintézkedés – hacsak a közös végrendeletben ettől eltérően nem rendelkeznek –, amennyiben a megtétele után a végrendelkezőknek, vagy egyiküknek gyermeke születik, vagy gyermeket fogadnak örökbe. Ennek indoka elsősorban az lehet, hogy a gyermek léte megváltoztathatja a házastársak elgondolását vagyonuk háramlásáról haláluk esetére.

Az egyik fél nem tudja egyoldalúan módosítani vagy visszavonni a közös végrendeletet akkor, ha ezt a végintézkedésben kizárták vagy arra a másik végrendelkező értesítése nélkül került sor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2025. június 20. 08:43
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erő...
KonyhaKontrolling  |  2025. június 20. 07:45
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus móds...
MEDIA1  |  2025. június 19. 19:21
Új területre lép az RTL Magyarország az idei nyáron: napközis gyerektábort szervez, ahová már meg is...
Bankmonitor  |  2025. június 19. 14:43
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forin...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?