3 °C Budapest
Hungarian Forint as a background

Tévedésből utaltak milliókat egy battonyai nőnek: csúnyán megütheti a bokáját a bíróságon

2023. október 24. 18:01

Noha egy battonyai nő jogtalanul jutott havonta 1,5 millió forinthoz, a tévedés bejelentése helyett inkább elköltötte a pénzt. Nem járt viszont jól, hiszen a rendőrség eljárást indított ellene, tettéért akár felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat. A Pénzcentrum az eset kapcsán megnézte, mire érdemes figyelnie annak, aki a vidéki nőéhez hasonló cipőben jár.

Újabb fejezet nyílt a jogtalan utalások történetében, ezúttal egy battonyai nő kapott jogosulatlanul milliókat, ám nem szólt róla, inkább elköltötte a pénzt. Kár volt, ezzel ugyanis költségvetési csalást követett el, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik érte. A Pénzcentrum a történet nyomán összegyűjtötte, mit kell tennie annak, aki tévedésből jutott egy jelentős összeghez, ám azt sejti, hogy az nem jár neki.

Tévedésből milliókat kapott, elköltötte

Fél éven át a neki járó segély tízszeresét utalták egy 33 éves battonyai nőnek, aki 2019 óta részesült a gyermekek otthongondozási díja elnevezésű ellátásban. A Békés Vármegyei Kormányhivatal Mezőkovácsházi Járási Hivatala 2022 januárjában tájékoztatta a nőt az ellátás havi összegének változásáról, amely így havi bruttó 171 500, nettó 154 ezer forint lett. Ám a folyamat közben történt egy vaskos elírás: a gyermekgondozási díj összegét a kormányhivatal tévesen rögzítette, így a jogszerűen járó díj tízszeresét, havonta több mint másfél millió forintot utalt ki neki 2022 januárja és júniusa között.

A hírről beszámoló magyarnarancs.hu szerint ennek eredményeként a battonyai nő hét hónap alatt közel 10 millió forintot vett fel jogosulatlanul, ezt azonban nem jelezte a hivatalnak. Az ügyben született vádemelés és a Békés Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint ezzel „a magatartásával a kormányhivatalt tévedésben tartotta annak érdekében, hogy havonta a jogosulatlan juttatás összegét megkapja, ezáltal több mint 9,7 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott a Magyar Állam részére”.

A nyomozás során kiderült, hogy a tévedésből kapott pénzt a nő elköltötte, ezért utóbb a folyósító szerv kötelezte a terheltet a jogalap nélkül felvett ellátás és annak kamatai visszafizetésére. A nő ellen most a Gyulai Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vádat, és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben.

A talált pénznek mindig jobb utána nézni és nem elkölteni

A múltban számtalan hasonló eset történt, melyeknek egy részével a Pénzcentrum is foglalkozott. Egy korábbi cikkünkben például megírtuk: tévhitnek tekinthető, hogy egy utalásnál a számlaszámnak és a számlatulajdonos nevének mindenképpen meg kell egyeznie ahhoz, hogy az utalás végbe menjen. A bankok ugyanis az utalásokat automatikusan végzik és a hatályos jogszabály szerint a jóváírást a számlaszám alapján kell teljesíteniük. Tehát egy létező forintalapú bankszámlára tévesen utalt összeg akkor is jóváírásra kerül, ha a név és a számlaszám eltér.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Így az ilyen esetekben nem az összeget utaló, hanem az követ el hibát, aki tévesen adta meg a bankszámlaszámot, amire utalni szeretett volna. Ezt a tévedését viszont minél előbb jeleznie kell, így visszakaphatja a pénzét, ha ebben a rossz címzett is partner.

S hogy mi a helyzet akkor, ha tévedésből más összeget kaptunk, mint amire számítottunk? Egyrészt ne kezdjünk önfeledt költekezésbe, inkább járjunk utána, például a munkáltatónknál, hogy tényleg a megfelelő összeget utalta-e a számlánkra, illetve jelezzük számlavezető bankunk felé, hogy téves utalást írtak jóvá a számlánkon.

Amennyiben mégis költenénk a kapott összegből, és az utaló visszautalást kezdeményez, úgy a jogalap nélküli gazdagodásra való tekintettel a Polgári Törvénykönyv lesz az irányadó. Vagyis az alaptalan összeget vissza kell térítenünk, ami kizárólag akkor kerülhető meg, ha jóhiszeműségünk okán jogosultnak éreztük magunkat a kapott pénzösszegre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?