23 °C Budapest
Ezt kevés szülő csinálja jól a zsebpénz kapcsán: komoly károkat szenvedhet tőle a gyerek

Ezt kevés szülő csinálja jól a zsebpénz kapcsán: komoly károkat szenvedhet tőle a gyerek

2023. szeptember 29. 11:59

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat is megtervezniük a diákoknak lehetőleg a szülőkkel közösen, hívja fel a figyelmet közleményében a K&H. A pénzintézet szerint érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

Amint egy vállalat életében is minden új évben költségvetést kell készíteni, ugyanígy tanácsos iskolakezdéskor a gyerekek, diákok heti, havi rendszeres kiadásait is megtervezni. Bár az elmúlt hetekben a gyerekeknek, szülőknek egyaránt sűrű volt az „órarendje”, ám mindenképpen érdemes sort keríteni a pénzügyi tervezésre – közölte a K&H.

Egy nyári felmérés szerint a szülők 28 százaléka ad fix összegű zsebpénzt a gyerekének Magyarországon, ám a többség még mindig készpénzben teszi ezt. Pedig ma már 14 éves kortól lehet bankszámlát nyitni a fiataloknak, akik számára így jobban követhetővé válnak a kiadások, és bankkártyával, okostelefonnal is tudnak fizetni.

Ezek az elektronikus fizetési megoldások biztonságosabbak a készpénzes verziónál. Hiszen PIN-kód, képernyőzár kell a feloldásukhoz, ha pedig bekövetkezne a baj és elveszik a kártya vagy a telefon, a pénz akkor is biztonságban marad, míg a készpénzre ez nem igaz. Ezért is fontos, hogy a szülők megmutassák a mindennapos digitális bankolás lehetőségeit, különösen a gyerekek számára leginkább kézenfekvő mobilbankolást, valamint a biztonságos kártyahasználatot és okos fizetést.

Ráadásul már ilyen fiatalon megtakarítási számlát is nyithatnak a szülők a gyerekeknek, amivel spórolóhatnak a komolyabb kiadásaikra, ajándékaikra. Ha belefér a családi kiadásokba, akkor a takarékoskodásra való ösztönzésként fel lehet ajánlani a gyereknek, hogy amennyiben a hónap végén marad a zsebpénzből, akkor a szülők megduplázzák, megtriplázzák azt az összeget. Itt érdemes megvitatni velük azt is, hogy milyen nagyobb értékű eszközt, játékot szeretnének majd megvásárolni a jövőben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fenntartható megoldások

A fiataloknak azért érdemes bankszámlát nyitniuk és elektronikusan - bankkártyával, okostelefonnal, okosórával - fizetniük, mert így a gazdaság számára költséges készpénzhasználatot visszafogják. A nagyobb pénzintézetek a legkülönfélébb, divatos okoseszközös megoldásokat biztosítják a gyerekek számára is, a Google Pay-től kezdve az Apple Pay-en és Xiaomi Pay-en át a Garmin Pay-ig. Emellett a bankban elhelyezett pénz kamatozik, míg a készpénzre ez nem igaz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 10. 11:47
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás - ilyen körülmények között vet...
Holdblog  |  2025. július 10. 09:28
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra...
Kiszámoló  |  2025. július 9. 20:43
A HVG-n jelent meg egy cikk, ami bemutatja, mennyire egyszerű bárkinek az ingatlanát eladni a tudta...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?