A friss MNB-adatok szerint a pesti eladó lakások több mint egynegyedénél alku nélkül, minden ötödik esetben pedig a meghirdetettnél magasabb áron keltek el az ingatlanok.

Átvehette az otthonfelújítási támogatás szerepét a Babaváró támogatás a gyermeket tervezők körében a pénzügyi szakértők tapasztalatai alapján. Egy friss felmérése szerint az igénylők 91,2 százaléka lakáscélra fordította a kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsön összegét idén. A szakértők közreműködésével beadott kérvények 94 százalékban a maximálisan elérhető támogatást jelölték meg az ügyfelek.
Bár a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idei év során kihelyezett támogatások értéke jelentősen elmarad a korábbi hónapok volumenétől, mégis a Családvédelmi Akcióterv slágerének tekinthető idén is a Babaváró támogatás. A rendelkezésre álló adatok szerint az idei év első két hónapjában mindössze 19,09 milliárd forintra tehető a kifizetett támogatások értéke, ami érthető, hiszen az év végén, az igénylési határidő meghosszabbítása előtt jelentősen megugrott a beadott kérvények száma.
„Nehéz is lenne felülmúlni az elmúlt hónapokban kötött új szerződések értékét, hiszen a népszerű, kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsön 2019. júliusi indulása óta az eredeti igénylési határidő végét jelentő hónapban, vagyis 2022 decemberében helyezték ki a negyedik legtöbb, vagyis 70,41 milliárd forint támogatást a pénzintézetek” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
A cégcsoport ügyfelei körében végzett felmérés adatai alapján az otthonteremtők és a felújítást, korszerűsítést tervezők körében továbbra is kiemelt fontosságú a támogatási forma jelenléte, ugyanis a pénzügyi szakértők tapasztalatai szerint szinte mindenki, az igénylők 91,2%-a lakáscélra fordította a kapott összeget idén, ami közel 4 százalékpontos erősödést jelent a tavalyi adatokhoz viszonyítva.
A beadott igények 94%-ban a maximális, 10 millió forintos támogatást kérték az ügyfelek, akik között alig akadt olyan, aki nem lakásvásárlásra, felújításra, korszerűsítésre, vagy bővítésre költötte a kapott kölcsönt 2023 első negyedévében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
„A felhasználási adatokból egyértelműen következtethető, hogy az otthonteremtés fókusza mellett a Babaváró támogatás átvette a gyermeket tervező családok körében a megszüntetett otthonfelújítási támogatás szerepét is. Akik felújítást, energetikai korszerűsítést, modernizálást terveztek és beadták kérelmüket az otthonfelújítási támogatásra határidőn belül, de elutasító határozatot kaptak, azoknak a pályázatát a 131/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet szerint két esetben újra elbírálják. Akik pedig erről a lehetőségről is lemaradtak, azoknak érdemes pénzügyi szakértővel konzultálni az elérhető egyéb finanszírozási formákkal kapcsolatban” – hívta fel a figyelmet Benedikt Károly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


