26 °C Budapest
Senior mature business woman holding paper bill using calculator, old lady managing account finance, calculating money budget tax, planning banking loan debt pension payment sit at home kitchen table.

Évente közel félmillió magyar bukik bele a tartozásaiba: így előzheted meg a legrosszabbat

2023. március 13. 14:32

Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) a Pénzcentrummal.

A közlemény szerint a csökkenés elsődleges oka, hogy a követeléskezelő cégek az utolsó negyedévben visszafogták működésüket. Fizetési meghagyást elsősorban követeléskezelők, közműcégek, mobilszolgáltatók indítottak; továbbra is kevés magánszemély kezdeményez eljárást, az összes eset mintegy 3 százaléka köthető hozzájuk - jelezték.

Rámutattak: a korábbi évekhez hasonlóan a kérelmek túlnyomó többsége tavaly is tízezer és hárommillió forint közötti követelésről szólt. A kamara adatai alapján tavaly kissé nőtt az ellentmondások száma, a követelések 6,3 százalékát vitatták az adósok. Ilyenkor az eljárás kezdeményezője dönthet arról, hogy lemond a követeléséről vagy bíróságon folytatódik az eljárás.

Tóth Ádám, a MOKK elnöke a közlemény szerint elmondta: ha valaki fizetési meghagyást kap, mindenképp vegye át, mert második kézbesítési próbálkozás után öt munkanappal a hivatalos iratot kézbesítettnek tekintik. Ha valaki nem ért egyet a követeléssel, például azért, mert túl nagy összeg szerepel benne vagy időközben már rendezte a tartozást, ellent kell mondania, amelynek nincsen díja - tette hozzá. Figyelmeztetett, hogy ellentmondani csak a fizetési meghagyás kézhezvételétől számított tizenöt napig lehet.

Arra is kitért, hogy amennyiben valaki nem tudja rendezni a tartozást, időhúzás helyett érdemes fizetési halasztást vagy részletfizetést kérnie az eljáró közjegyzőtől, illetve a teljesítési határidő meghosszabbítását is lehet igényelni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fizetési meghagyásos eljárás lejárt pénzkövetelések, például ki nem fizetett számla, kölcsön vagy károkozás esetén nyújt egyszerű igényérvényesítési lehetőséget, már néhány héten belül a pénzéhez juthat az, akinek tartoznak. Hárommillió forintig nem is lehet közvetlenül bíróságon peres eljárást indítani; három- és harmincmillió forint közötti tartozás esetén bírósági és fizetési meghagyásos eljárás is választható - ismertették a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 17. 20:39
A Sztárbox élő showműsorában idén négy súlycsoportban csapnak össze a hazai sztárvilág képviselői: n...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?