Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására.

Küszöbön a recesszió a világgazdaságban, ez azonban nem jelenti azt, hogy fedezékbe kell vonulni a befektetőknek. A legfontosabb, hogy a korábbinál nagyobb körültekintésre és óvatosságra van szükség, illetve türelmesebbnek kell lenni.
Sokaknak ez lehet az első recessziós élményük. Az USA-ban a Fed kamatemelései, Európában pedig az orosz földgázszállítások leállításának kockázata erősítik a recessziós félelmeket, a szakemberek szerint jó esély van arra, hogy akár a teljes világgazdaság visszaesik - hívja fel a Pénzcentrumnak írt szakértő anyagában a figyelmet az Aegon Alapkezelő.
Mint azt a szakemberek kiemelik, ez azonban nem rendkívüli, hiszen volt már rá példa korábban is. Az utóbbi száz év legmélyebb recessziós időszakai az alábbiak voltak:
- Az 1929-32-es nagy gazdasági válság, ami három és fél évig tartott, az amerikai GDP 26,7 százalékkal esett vissza, a munkanélküliség pedig 25 százalékon tetőzött.
- A második világháború utáni gazdasági visszaesés nagyjából nyolc hónapig tartott, az állami kiadások visszafogása 13 százalékkal vetette vissza az amerikai gazdaságot
- Az 1973-ban kezdődött gazdasági visszaesés ezekhez képest enyhe volt, egy év alatt nagyjából 2 százalékos GDP-csökkenést hozott. (A 70-es évek gazdasági megpróbáltatásairól ebben és ebben a cikkünkben olvashatsz.)
- A huszonegyedik század elején 2007-ben kezdődött az a recesszió, ami aztán elvezetett a pénzügyi válsághoz.
- 2012-ben robbant ki az eurózóna válsága, ami elsősorban a perifériás tagállamok adósságát sodorta veszélybe és komoly mentőprogramokhoz vezetett.
Vagyis nem rendkívüli a recessziós időszak a fejlett gazdaságokban, de lehetnek olyan befektetők, akiknek a mostani lehet az első hasonló tapasztalatuk.
Mibe érdemes fektetni, ha jön a visszaesés?
A recesszió nem jelenti azt, hogy nincsenek jó befektetési lehetőségek a piacon, sőt, akár kifejezetten jó vételeket is lehet találni - emelik ki az Aegon Alapkezelő befektetési szakemberei. A legfontosabb, hogy a szakemberek szerint ilyenkor még nagyobb körültekintésre és türelemre van szükség.
A részvénypiacon általában a magas adóssággal rendelkező vállalatok teljesítenek rosszul, melyek ciklikus szektorokban tevékenykednek, míg az erős, válságálló iparágakba érdemes lehet befektetni. Emellett általában egy komolyabb válság vége tartogat jó beszállási lehetőségeket, hiszen a gazdaság kilábalásából is profitálhatnak a vállalatok.
Ha nem a részvénypiacra szorítkozunk, akkor általában egy recessziós környezetben jól teljesítenek a nyersanyagok, a klasszikus menedékeszközként funkcionáló arany vagy az olaj. Utóbbira különösen érdekes lesz figyelni a mostani környezetben, ha Európában a recesszió energiaválsággal is párosul.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kötvénypiacon nehéz jó befektetéseket találni, különösen most, amikor a jegybankok egymással versenyezve emelik a kamatokat. Az Aegon Alapkezelő szakemberei szerint érdemes lehet megvárni az infláció tetőzését, majd utána lehet jó beszállási lehetőségeket keresni.
Egyelőre annyi látszik, hogy az EKB jókora késésben van a Fedhez képest, így az infláció tetőzésével várhatóan hamarabb indulnak majd lefelé a kamatok Amerikában
- teszik hozzá a szakemberek.
A devizapiacon is vannak hagyományos menedékdevizák, korábban ilyen volt a svájci frank vagy a japán jen, újabban pedig a dollár lépett elő elsőszámú menedékként. "A devizák esetében is arra érdemes elsősorban figyelni, melyik ország lábal ki leggyorsabban az esetleges válságból, akkor lehet jó lehetőségeket elcsípni" - zárják befektetési prognózisukat az Aegon Alapkezelő elemzői.

Rengetegen indultak meg a legatyásodás útján: sokkal kevesebb magyar jön ki a pénzéből, mint egy éve
Ha egy magyarnak kölcsönre van szüksége, mert nem maradt pénze a hó végére és nem is tett félre korábban semmit, akkor első körben továbbra is...

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


