29 °C Budapest
Woman using digital tablet and credit card to do shopping

Egyre több magyar fordít hátat a bankfiókoknak: többé nem hajlandóak sorban állni

2022. június 20. 15:31

Nagyon megugrott a digitálisan bankolók száma, de a rendszer teljes kiépítése még évekbe telhet - ez a bankárok véleménye arról a jelentésről, amelyet ma délután mutattak be a Magyar Nemzeti Bank épületében. Van olyan, aki szerint a bankokat sújtó különadók is lassítani fogják az infrastruktúra kiépítését, másikuk szerint még sokáig meg kell tartani a fizikai fiókokat is, mert azért nem mindenki hajlik a teljes digitalizációra.

Óriási mértékben nőtt azok száma, akik már inkább a digitális bankolást részesítik előnyben – ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank ma délután tartott tájékoztatóján. Szombati Anikó, a jegybank digitalizációért felelős ügyvezető igazgatója előadásában kifejtette: a 2020-ban berobbant járvány elképesztően felgyorsította ezeket a folyamatokat, és már nemzetközi összevetésben is jól áll ebben a tekintetben a magyar bankszektor. A meghívott előadók közül volt ugyan olyan, aki szerint a digitális rendszer teljes kiépítése most lassulni fog a különadó miatt, de pesszimizmusra azért egyáltalán nincs ok.

Alig valaki jár már a fiókba

Megkezdődött a kevésbé „digitalizált” bankok felfutása is, amely azt eredményezte, hogy az ügyfeleknek már csak a 16 százaléka intéz ügyet a fizikai fiókokban – mondta a tájékoztatón Szombati Anikó. Elmondta azt is, hogy erősödött ugyan a digitális bankolás Magyarországon, de még van is hová fejlődni.

Hozzászoktak ahhoz a fogyasztó, hogy a járványhelyzet miatt az életük más szegmenseihez hasonlóan a bankolást is online intézzék, és ebben nagy szerepe volt a COVID-helyzet elhúzódásának. Örömteli, hogy a bankok gyorsan alkalmazkodtak is ehhez a helyzethez, és gyorsan ki is tudták szolgálni az ügyfelek ez irányú igényeit. A hiteltermékek esetében a leglátványosabb a fejlődés, alig van már olyan termék, amely fizikai jelenlétet kívánna.

 

A jegybank tavaly egy ajánlást is megfogalmazott a bankszektor szereplői felé: arra kérték őket, hogy amennyire lehetséges, a legtöbb terméket tegyék teljesen elérhetővé digitálisan, s az eredményekből látszik, hogy ez jól is működött.

A biztosítási piac kissé elmaradt a bankszektor eredményeitől. Itt a jegybank felhívta a szolgáltatók figyelmét arra, hogy vonják be a felfutó fintech-szektor szereplőit, vagyis azokat a cégeket, amelyek a bankoknak, a pénzügyi és biztosítási szektornak nyújtanak online megoldásokat.

Hogyan tovább?

A kerekasztal-beszélgetésre négy bankárt hívtak meg, akik vegyes véleménnyel voltak a jelentésben megfogalmazottakról. Sziráki László, a CIB Bank digitális csatornákért felelős vezetője elmondta, hogy szerinte inkább a terméken múlik, mennyire sikeres a banki digitalizáció.

Jól állnak a bankok a fejlesztésekkel, nagyon sokat dolgoztunk mi is azon, hogy amit lehet, az ügyfeleink fizikai fiók igénybevétele nélkül igénybe tudjanak venni – például a folyószámla-nyitáshoz már csak alig valaki jön be személyesen. Léteznek azonban olyan termékek, ahol az ügyfeleink igenis fontosnak tartják a személyes jelenlétet, ilyen lehet például egy jelzáloghitel. 5-6 éven belül eljuthatunk oda, hogy teljesen digitálisan működhetnek a bankok, de én úgy gondolom, hogy a fizikai fiókokat azért még nem engedhetjük el.

Egy másik bank, az OTP egyik vezetője szerint visszarendeződés fog következni, de ez nem a régi megoldás megszokottsága, hanem a jelenlegi gazdasági környezet hatása lesz.

Azok, akik jártak bankfiókba, mostanra szinte teljesen elszoktak tőle, de én úgy látom, hogy ebben most visszarendeződés következhet majd be. A leginkább a befektetéseik miatt izgulók most inkább be fognak menni a fiókba, mondjuk beszélni személyesen a tanácsadókkal, mert nekik így megnyugtatóbb lesz tudni, mit tegyenek most, a magas infláció hatására.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta Kuhárszki András.

Sok tényezőn múlik a hajlandóság

Szó esett arról is, milyen tényezők befolyásolják azt, ki mennyire hajlandó a digitális megoldásokat igénybe venni. A Magyar Bankholding szerint valóban brutális azok aránya, akik már csak digitálisan intézik a banki ügyeiket, de nem mindenki fogékony még erre teljesen.

Szerintem a három bank helyzete teljesen más, mert az ügyfeleik eleve mást várnak el tőlük, mások a termékek is. Az biztos, hogy a lehetőséget, az infrastruktúrát meg kell teremteni a digitális bankoláshoz, hiszen öt év alatt megfeleződött a fizikai bankfiókokba járók száma. De az is biztos, hogy a teljes digitalizációhoz az ügyfeleket is oktatni, edukálni kell – amennyire én látom, az edukáltabb, nagyvárosban lakó ügyfél sokkal inkább hajlik a digitális megoldásokra, mint mások

-  fejtette ki Pecsenye Roland, a Magyar Bankholding digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Raiffeisen Bank vezetője szerint azért nem volt olyan gyors a váltás, mint a jelentés beállítja, ennek fokozatai voltak. Azt azonban ő is látja, hogy a nagyvárosi környezetben élők befogadóbban állnak hozzá a digitális ügyintézéshez.

Szerintem nem menekültek egyből a digitális csatornákra az ügyfelek, nálunk észrevehető volt egy olyan tendencia, hogy előbb a call centert keresték fel, és csak ezután váltottak szinte teljesen a digitális megoldásokra. Én is azt látom, hogy a nagyvárosban élők hamarabb és biztosabban vonultak át az online felületekre, ez pedig jó alapot adott arra, hogy a digitalizációt felgyorsíthassuk. Van viszont még bőven olyan, aki eddig sem használta, és már nem is fogja a digitális bankolást, ők már életük végéig megmaradnak a fizikai fiókokban

- jelentette ki Ralf Cymanek, a Raiffeisen Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Lassíthat a különadó

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott az is, hogy van, aki a digitális rendszer kiépítésének sebességével azért szkeptikus kissé. Szerinte a bankszektort most sújtó különadók olyan plusz terhet tettek a bankokra, hogy biztosan a digitalizáció kárára kell majd azokat befizetni, de 5-6 éven belül valóban teljes lehet a digitális bankok győzelme – persze amellett, hogy a fizikai fiókokat nem zárják be egyszerre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: kissé csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 36,13 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel 96 023,77 ponton zárt kedden.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 31. 11:42
Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Litresits András ügyvéd, a Hírklikk és a Pécsi St...
Holdblog  |  2025. május 31. 10:56
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk, és megáll az eszünk Az emberek nem isznak tejet, nem z...
ChikansPlanet  |  2025. május 30. 09:55
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 30. 07:48
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szi...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?