Decemberben az euróövezetben az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak havi bázison.
Még mindig elképesztően sok pénz lapul a magyar párnacihákban: durva összegeket buknak rajta
Az elmúlt évtizedben az infláció globális csökkenése és a kamatok eltűnése általános trendként emelte a készpénz arányát a gazdaságban. A magyarok hagyományosan rengeteg készpénzt tartanak otthon, és az elmúlt évtizedben ezen nem segített a nemzetközi összehasonlításban rekordmagas áfakulcs, és a tranzakciós illeték.
Míg 2010-ben az éves GDP 8,7 százalékának megfelelő mennyiségű készpénz volt forgalomban, ez az arány 2019-re 13,9 százalékra emelkedett.
Amennyiben azonban az infláció tavalyi és idei megugrása tartósnak bizonyul, és ez idővel a kamatok emelkedését is magával hozza, akkor megnő majd a készpénztartás költsége - írja a Telex. Magyarországon a jegybank idén már meg is kezdte a kamatok emelését, ami nem meglepő az EU-ban az egyik leggyorsabb ütemű, 4-5 százalékos inflációs számok láttán.
Ilyen magas infláció mellett a forgalomban lévő 7500 milliárd forint évente 300-350 milliárd forintot veszít a vásárlóértékéből. Ha Magyarországon az EU átlagára, 13,9 százalékról 10 százalékra csökkenne a készpénztartás , akkor a lakosság évi 100 milliárd forintot kereshetne, ha azt a pénzt lakossági állampapírban tartaná. Az MNB is sokszor hangsúlyozza, hogy a lakossági állampapír-stratégiának fontos eleme, hogy a jelenleg nem kamatozó hazai megtakarításokat, pénzügyi vagyont (benne a készpénzt, de ide lehet érteni a bankbetétek egy részét is) az állampapírok felé terelje. A kezdeti, 2019-ben látható lelkesedés után azonban a hazai lakosság már csak csökkenő ütemben veszi az állampapírokat, pedig a betétek magas aránya is nagy hozamáldozattal jár itthon.
Nem is beszélve arról, hogy a magyar lakosság híresen kevés részvényt és részvénybe fektető befektetési alapot tart, így az elmúlt másfél év tőzsdei emelkedéséből sem sok hazai háztartás profitált
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







