A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden eséssel zárt, a BUX 385,84 pontos, azaz 0,39 százalékos gyengülés után 98 871,60 ponton fejezte be a napot.

Júniusban is jelentős eredményeket ért el a Budapesti Értéktőzsde: a BUX immár ötödik hónapja dönt csúcsot, a hónap végére 47 238 ponton zárt. A járványhelyzet folyamatos csillapodása és a globális gazdasági színtér visszarendeződése mind a hazai, mind a nemzetközi tőzsdei hangulatnak kedvez.
A vezető részvények közül az OTP zárt a csúcson 161,2 milliárd forint értékű összforgalommal és 60,1 százalékos forgalmi aránnyal. A részvénypiac összforgalma júniusban 268 milliárd forint volt, amely egy kereskedési napra vetítve 12,2 milliárd forintot jelent. A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood végzett az első helyen, őt követi a Concorde, majd az Erste.
Újra csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde, ugyanis a májusi rekord után a BUX ismét meghaladta a korábbi legmagasabb értékét. A legmagasabb napi záróérték, amely a legújabb mérföldkövet jelenti, 49 299 pont volt, júniusban végül 47 238 ponttal zárult az index, amely 1,9 százalékos növekedést jelent a május havi záráshoz képest.
Az ismételt emelkedést számos tényező támogatta, a Budapesti Értéktőzsdén továbbra is pozitív befektetői hangulat uralkodik, az index folyamatos emelkedési pályára lépett, hónapról hónapra magasabb ponton zár, amelyhez nagymértékben hozzájárul a járványhelyzet előtti időszakra történő folyamatos visszatérés és a nemzetközi színtéren is tapasztalható fokozatos gazdasági visszarendeződés.
A nemzetközi színtéren Európában és Ázsiában a hónap végére mérsékeltnek mutatkozott a piac, a fokozott óvatosság hátterében a delta variáns erősödése húzódhat meg, míg az amerikai piacon az S&P 500 index csaknem elérte a 2021-es évre kitűzött célértékét, a június 25-i rekordértékű zárása mindössze 20 pontra van az éves céltól.
A hazai blue chipek közül az OTP bizonyult a húzóerőnek 2,2 százalékos emelkedéssel 15 955 forintra nőtt, illetve a júniusi forgalom túlnyomó részét, közel 60,1 százalékát adta ugyancsak a társaság, amelyet a MOL követett 18,7 százalékkal, a harmadik helyen pedig 15,6 százalékkal a Richter részesedett az összforgalomból. A negyedik helyen a Telekom zárt a forgalom 1,4 százalékával, míg az elmúlt hónapokban folyamatosan emelkedő Masterplast árfolyama júniusban 12,9 százalékkal növekedett.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Júniusban a részvénypiac összforgalma 268 milliárd forint volt, ez alapján egy kereskedési napra vetítve 12,2 milliárd forintos érték.
A májusi 784 millió forinthoz képest júniusban a gabonaszekció forgalma csökkenést mutatott, az árupiac 629,5 millió forinttal zárt. A forgalom több mint a felét a napraforgómag adta 421,3 millió forinttal, ami a teljes forgalom 66,9 százalékát jelenti, míg takarmánykukoriára 208,2 millió forint értékben történtek kötések. A befektetési szolgáltatók közül az első helyen a Wood zárta a hónapot 144,4 milliárd forint értékű forgalommal, őt követi a Concorde 133,8 milliárddal, míg a harmadik helyen az Erste áll 116 milliárd forinttal.

-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


