A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A magyarok számára kiemelten fontos az időskori anyagi függetlenség megteremtése, mégis keveset tesznek érte. Százból 78-an nem akarnak a rokonaikra támaszkodni nyugdíjas éveikben, a megkérdezettek 45 százaléka mégis valamelyik hozzátartozója segítségére számít időskorában.
Az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült kutatásban a megkérdezettek 50 százaléka válaszolta azt, hogy saját maga szeretné megteremteni nyugodt időskorának pénzügyi feltételeit, 28 százalékuk nem terhelné ezzel a rokonait, különösen a gyermekeit és az unokáit nem, 2 százalékuk pedig inkább hitelt venne fel, minthogy kölcsön kérjen a rokonoktól.
A válaszadók ötödét leginkább az aggasztja időskorával kapcsolatban, hogy hozzátartozói segítségére szorul majd, amikor viszont arra a kérdésre kellett felelni, hogy kitől számítanak segítségre nyugdíjasként, a válaszadók 23 százaléka a házastársát, 22 a közeli rokonait, 7 százaléka pedig az államot jelölte meg. A függetlenség sokak számára elméletileg fontos ugyan, de a gyakorlatban már jóval kevesebben szándékoznak megtenni a megteremtéséhez szükséges lépéseket: 39 százalékuk nem is tervez nyugdíjpénztári megtakarítással félretenni nyugdíjas éveire.
- számolt be Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
- tette hozzá.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








