A magyar háztartások 2025 első hét hónapjában 114 milliárd forinttal növelték állampapír-állományukat, miközben jelentős átrendeződés zajlott a különböző típusú értékpapírok között.
A következő hónapok több tízezerre tehető hagyatéki ügyének jelentős része személyes megjelenés nélkül is lezárható, így az örökösöknek nem kell megvárniuk a koronavírus-járvány elmúltát, hogy hozzájussanak a hagyatékhoz - közölte Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
A közlemény szerint a koronavírus okozta veszélyhelyzetben - március 15. óta - nem lehet új hagyatéki tárgyalást kitűzni, viszont az új, rendkívüli szabályok szerint adott esetben tárgyalás nélkül is lezárható az eljárás.
Ha az elhunytnak nem volt végrendelete, akkor a közjegyző a törvényes öröklési rend szerint adja át a hagyatékot az örökösöknek, kivéve, ha például bármelyik örökös tárgyalást kér, vagy az iratokhoz a hagyaték átadására vonatkozó egyezséget csatolnak - írták.
Hozzátették, a hagyatékot akkor is át lehet adni tárgyalás nélkül, ha az elhunytnak volt végrendelete, ilyenkor azonban az örökösök aktív közreműködése is szükséges ehhez. Végintézkedés esetén ugyanis a közjegyző a hagyatékátadó végzés tervezetét megküldheti mindazoknak, akiket egyébként meg kellene idéznie a hagyatéki tárgyalásra.
A címzetteknek pedig a kézhezvételtől számított 15 napon belül írásban nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadják-e a tervezetet. A nyilatkozatot meg kell küldeni postán a közjegyző székhelyére vagy elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül a közjegyző hivatali tárhelyére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kitértek arra is, hogy részhagyaték-átadásra is lehetőség van. Ennek akkor lehet jelentősége, ha az örökösök között vita van a hagyaték egyes elemeiről, de van, amiben egyetértenek. Például, ha a hagyatékban szerepel egy ingatlan, amit eladnának, és vevő is akad, akkor a közjegyző hozhat részhagyaték-átadó végzést. Ilyen esetekben is egyeztetni kell a közjegyzővel.
Magyarországon évente 120-130 ezer hagyatéki eljárás zajlik, amelyek célja az örökösök öröklési jogcímének megállapítása - áll a közleményben.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


