24 °C Budapest

Előnyös folyamatokat indított el a járvány: ezzel két legyet üthet az ipar egy csapásra

2020. április 1. 15:45

Az utóbbi időben nagyon komoly impulzusok érik a csomagolóipart, amelyek hatására az ágazat várhatóan jelentősen átalakul, korábban elindult folyamatai felgyorsulnak. Az egyszer használatos műanyagok uniós tilalma 2021-től, valamint a közvélemény erősödő nyomása rákényszeríti a szegmenst a környezetbarát alapanyagok használatára. Ezzel párhuzamosan a jelenlegi járványhelyzet a globális ellátási láncok - környezetvédelmi szempontból szintén előnyös - kiváltását hozhatja magával.

A fentiek közül az egyszer használatos műanyagok helyettesítése talán a sürgetőbb, hiszen 2021 januárjáig, a jogszabályok életbe lépéséig már csak hónapok vannak hátra, és egyelőre nincs jele az időpont kitolásának vagy az enyhítésnek - ismertette a helyzetet Markos András, a Hesse Trade Kft. ügyvezetője. 

A másik szempont, az ellátási láncok lerövidítése összetettebb kérdés, de ha megvan a szándék, az is hamar bekövetkezik majd. Napjainkban számos ágazat, gyártó szenved a szállítási idők elhúzódásától, az áru késedelmétől, csomagolást pedig szinte minden szektor használ. Bár korábban ilyen helyzet, mint most rendszerszinten nem fordult elő, a gyártók egészen biztosan levonják a tanulságokat.

A két hatás keresztmetszetében, megoldásként a helyben gyártott, környezetbarát, lehetőleg lebomló és újrahasznosított eszközök, anyagok állnak.

A környezetvédelmi szakemberek különösen az egyszer használatos műanyag edények, evőeszközök, szívószálak eltüntetését sürgetik - nem ok nélkül. A másik nagy szegmens pedig a védőcsomagolások területe, ahol még mindig jelentős a habosított polisztirol (pl. hungarocell) felhasználása, például az elektromos berendezések csomagolásánál. Ezek szerepét is át kell vennie valaminek, az alternatívák listája pedig rövid.

A legígéretesebb irány talán a cellulózrost alapú (angolosan: pulp), vákuumformázott, nálunk leginkább a tojástartókról ismert termékek szélesebb körű alkalmazása. Ezek a műszaki eszközök csomagolásaiban már több helyen felbukkannak. Alapanyaguk például papírhulladék, abból is a kevésbé értékes, újrapapírnak használhatatlan típus, és minden további nélkül előállíthatók a felhasználás helyén. Ugyanígy van helyszínen vagy regionálisan telepíthető megoldás kanalak, villák, tányérok, tálak gyártására is, amelyek a természetben is gyorsan lebomlanak - mutatott rá a szakember.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mindez, ahogy bármilyen technológiai váltás, természetesen beruházást igényel, ugyanakkor a globális környezetvédelmi vonatkozásai mellett versenyelőnyt és kiváló imázst hozhat annak, aki az elsők között veszi át a megoldásokat. Igazából már nem is az a kérdés, hogy ez a két jelenség bekövetkezik-e, hanem hogy mikor, és milyen ütemben kell majd hozzá alkalmazkodni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 29. 15:12
Szeptember1-jétől Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs...
Holdblog  |  2025. július 29. 10:09
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Kiszámoló  |  2025. július 26. 14:47
A reddites fiúk új  meme részvényt találtak maguknak, a GoPro-t, sikerült is néhány nap alatt 98%-os...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 30. szerda
Judit, Xénia
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?