Egy friss kutatás több ezer ember adakozási szokásait térképezte fel – az eredmények meglepő kettősséget mutatnak.
Az árnövekedés ütemének lassulása a most zajló lakáspiaci konszolidáció természetes velejárója, az OTP Ingatlanpont szakértői szerint ugyanakkor az árkorrekció továbbra sem fenyeget árzuhanással. A friss értékesítési adatok alapján egyre nagyobb tér nyílik a vásárlásokat megelőző alkura: a fővárosban és a megyeszékhelyeken egy év alatt a harmadával javultak a vásárlók alkupozíciói, persze van olyan terület is, ahol az eladók helyzete erősödött.
Az ingatlanpiaci változások elsőként a fővárosban éreztetik hatásukat. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai szerint a 2019 novemberétől 2020 január végéig tartó időszakban a vevők átlagosan több mint harmadával nagyobb árengedményt értek el az alku eredményeként, mint egy évvel korábban. Míg 2018 év végén és a tavalyi év elején az utolsó irányárhoz képest szerződéskötéskor 3,1, addig egy évvel később már 4,4 százalékkal tudták csökkenteni a vásárlók az ingatlanok árát.
Kiugró mértékben, csaknem háromszorosára erősödött a vásárlók alkupozíciója az igen heterogén kínálattal rendelkező családi-, iker-, vagy sorházak piacán. Egy év alatt 2,6-ról 7,7 százalékra bővült a mozgásterük. Az adatokból az is látható, hogy a fővárosban továbbra is nehezebb az eredetileg hirdetett áron eladni a családi házakat, mint a lakásokat. A nem panel lakásoknál 0,5, a paneleknél pedig 0,6 százalékponttal többet tudtak lefaragni az árból a vevők.
Fordulatot hozott a falusi CSOK
A megyeszékhelyeken jellemzően a budapesti tendenciák érvényesültek, minden kategóriában erősödött a vásárlók alkupozíciója a vizsgált időszakban. A vevők összességében 6,9 százalékos engedményt értek el, ami egyharmadával haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A kisebb településeken, a falvakban viszont már más a helyzet. Egy év alatt összességében csak 0,1 százalékponttal javultak a vásárlók pozíciói. Bár a társasházi lakások vásárlásakor az egy évvel korábbihoz képest itt is nagyobb tér nyílt az alkura, a családi házaknál megfordult a trend.
Míg 2018-2019 fordulóján a vásárlók még átlagosan 6,7 százalékos engedményt tudtak elérni, ez mostanra 6,2 százalékra szűkült. Ráadásul ezeken a kistelepüléseken regisztrálták a legtöbb olyan értékesítést, amikor a családi házak végül a meghirdetettnél magasabb áron keltek el. Az ok a családi otthonteremtési kedvezmény - amelyből minden második hitelfelvétel az OTP Bankhoz kapcsolódik. A falusi CSOK töretlen népszerűsége élénkítette a keresletet, feljebb hajtotta az árakat, így az országos trendekkel ellentétben az eladók alkupozícióját is erősítette.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ahol még várni kell az alkura
Bár az alku lehetősége bővül, vannak még olyan területek, ahol szűk, vagy egyáltalán nincs mozgástér árengedmény elérésére.
- nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


